Orbán nem érti: Miért minket büntetnek?

A magyar és a német mellett ezúttal európai uniós zászló is volt mögötte, de Orbán Viktort a budapesti Stefánia-palotában a háttér sem zavarta abban, hogy élesen bírálja az uniót.

– Miért akarják a magyar embereket megbüntetni az előző kormányok hibái miatt, miért tőlünk akarnak elvenni pénzt, miközben máshova nem túl nagy reménynyel zsákszámra öntik azt? – tette fel a kérdést a Budapesti Német Gazdasági Klub húszéves fennállását ünneplő rendezvényen. A magyar miniszterelnök méltánytalannak és ésszerűtlennek nevezte az Európai Bizottság javaslatát, miszerint jövő januártól befagyasztanának közel 500 millió eurós kohéziós támogatást. Azt azért jelezte, hogy a magyar kormány kész bármikor bármiről tárgyalni, sőt ő is kész az „oroszlán barlangjába is elmenni, és ott jól érezni magát”.

A Frankfurtban pénteken banki-pénzügyi körök előtt fellépő, s berlini politikai meghívást is remélő magyar kormányfő ostorozta az unió által szerinte alkalmazott kettős mércét. Orbán Viktor annak a véleményének adott hangot, hogy Európa addig nem fog kilábalni a válságból, amíg a „régi, elavult” szemlélettől nem szabadul meg.

A kétharmados törvénykezési dömpinggel, valamint a kormányával szemben Németországban, az ottani sajtóban is megfogalmazott kritikákra úgy reagált: a magyarok szabadságszeretők, Magyarországon nem lehetne az egyén korlátozására épülő rendszert fenntartani.

Német és magyar üzletemberekből, vállalatvezetőkből álló hallgatósága előtt kijelentette, hogy kormánya kitart gazdasági céljai mellett. Transzparens politikát ígért, méltatta a német segítséget és tanácsokat, amelyeket szerinte például az új szakképzési rendszerbe, illetve az új foglalkoztatási törvénybe is beépítettek. Elismerte, hogy nincs még egy olyan ország, mint Németország, amely ekkora befolyással bírna a hazai viszonyokra. A magyar külkereskedelem és az itteni befektetések negyede a német relációhoz kötődik, a mintegy nyolcezer német érdekeltségű hazai vállalkozás több mint 300 ezer embert foglalkoztat. Orbán szerint a németek azért is szövetségeseink, mert igényt tartanak a magyar munkára is – szemben azokkal a „gyarmatosítókkal”, akik csak a piacot akarják.

A német vállalatokat is sújtó kormányzati különadókról Orbán nem beszélt. A „gyerek megnevezése” nélkül szóba hozta viszont a témát Matei Ion Hoffmann német nagykövet. A diplomata szerint bizonyos korábbi kormányzati döntésektől nem voltak elragadtatva a külföldi befektetők, de reményeik szerint mostantól világos magyarázatot kapnak a kabinet lépéseinek hátteréről és cél jairól.

Magyarország támogatása és a magyar helyzet jóval differenciáltabb megközelítésemellett állt ki a rendezvényen Edmund Stoiber. A volt bajor tartományi kormányfő és a CSU exelnöke hangsúlyozta, hogy az európai szerződések felett őrködő bizottság nem Magyarország ellen foglalt állást, más államokkal is voltak már konfliktusai, amelyeket intenzív párbeszéddel sikerült rendezni. A konzervatív politikus szerint a magyar helyzetet annak tükrében kell megítélni, hogy a Jobbik szélsőjobboldali, nyíltan antiszemita, Európa- és demokráciaellenes pártként van jelen a parlamentben. Az igazi kihívást ennek a jelentős támogatottsággal bíró pártnak a visszaszorítása jelenti – mondta Stoiber a Budapester Zeitungnak és a Népszabadságnak nyilatkozva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.