Orbán minden felelősséget a jegybankra hárít

A kormányfő szerint mostantól minden elmozdulás a forint árfolyamában egyedül a jegybank felkészültségétől, avagy felkészületlenségétől függ. Szakértők szerint félreértés azt hinni, hogy a kormány gazdaságpolitikájának hitelességét az MNB erősíti vagy gyengíti.

Orbán Viktor hétvégi, az MTI-nek adott interjújában volt egy fontos megjegyzése a jegybankról, ami felett elsiklott a sajtó figyelme. A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy kitart-e az idei költségvetés az év végéig, azt válaszolta, hogy „jó esély van rá, mert jelentős tartalékok vannak a büdzsében, a forint és a bankrendszer stabilitásáért pedig a kabinet mindent megtett, amit tehetett”. Majd hozzátette:„ utóbbival kapcsolatban minden további eszköz a forint értékének és a bankrendszer stabilitásának megőrzéséért felelős MNB kezében van”.

Orbán Viktor megbeszélése Simor Andrással és Fellegi Tamás
Budapest, 2012. január 6. Orbán Viktor miniszterelnök (b) Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (j2) megbeszélést folytat a kormányfő dolgozószobájában. MTI Fotó: Kovács Tamás

A kormányfő szerint tehát mostantól minden elmozdulás a forint árfolyamában egyedül a jegybank felkészültségétől, avagy felkészületlenségétől függ. Megkérdeztünk piaci szakértőket, miként vélekednek erről. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a jegybank birtokában valóban vannak olyan eszközök – a kamat meghatározása, intervenció –, amelyek befolyásolják a forint árfolyamát, de jelenleg a legnagyobb hatással egy megállapodás lehetne a Nemzetközi Valutaalappal. Ez a szakértő szerint elkerülhetetlen, ezzel lehetne stabilizálni az árfolyamot. Úgy véli továbbá, hogy az IMF kérései indokoltak és teljesíthetőek.

Egy IMF-, illetve EU-s megállapodás csökkentené a kockázati prémiumunkat, ezzel pedig erősítené az árfolyamot – mondja Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. A banknál úgy számolnak, hogy az év második felére a 300-as szint alá erősödhet a forint, év végére pedig elérheti a 290 forintot az árfolyam. Ezt a megállapodásokon túl a kedvezőbbé váló európai gazdasági kilátások, a recesszióból való „kikecmergés”, illetve az eurózóna adósságválságának csitulása fogja elősegíteni a szakértő szerint.

Egy másik elemzőnek a kormányfő múlt héten adott nyilatkozata ugrott be, amit a jegybankelnökkel folytatott megbeszélés után adott a parlamentben. A miniszterelnöktől azt kérdezték, érez-e személyes felelősséget a forint gyengülése miatt, amire azt a választ adta, hogy nem került szóba a jegybankelnök felelőssége. Most is ez történt, a kormányfő elhárítja magától a felelősséget. A szakértő szerint félreértés azt hinni, hogy a kormány gazdaságpolitikájának hitelességét az MNB erősíti vagy gyengíti. Szerinte kamatemelés nélkül akár a 400 forintot is megüthetné az euró árfolyama.

A gazdaságpolitika alakulását övező bizonytalanságra hívta fel a figyelmet kedden megjelent közleményében a monetáris tanács is. A testület nem kamatdöntő ülést tartott, amiről a szokásosnál tartalmasabb közleményt tettek közzé. A tanács megítélése szerint az elmúlt hetekben a magyar pénzügyi eszközök iránti bizalom jelentős mértékben csökkent, ami a kockázati felárak emelkedésében és a forint árfolyamának gyors leértékelődésében tükröződött. A folyamatokat alapvetően a magyar gazdaságpolitika alakulását és a nemzetközi szervezetekkel történő tárgyalások kimenetelét övező bizonytalanság vezérelte. A tanács üdvözli a kormány határozott szándékát a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás gyors megkötésére, melynek kinyilvánítására a piac pozitívan reagált.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a magyar bankrendszer tőkehelyzete és likviditási pozíciója kellően stabil, ugyanakkor felhívták arra a figyelmet, hogy az árfolyam tartós gyengülése növeli a gazdasági szereplők mérlegkiigazítási kényszerét, rontja a reálgazdasági és inflációs kilátásokat, valamint zavarokat okozhat a pénzügyi piacok és a bankrendszer működésében. Jelezték, a monetáris politika a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez. Közleményüket azzal zárták, hogy a monetáris tanács szükség esetén kész a rendelkezésére álló eszközöket a fenti célok érdekében alkalmazni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.