galéria megtekintése

Olcsóbbak lettek a bankszámlák

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 25. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Az adatok alapján jót tett a banki ajánlatoknak a tranzakciós illeték mértékének csökkentése. Azóta ugyanis bár nem egységesen, de érezhetően lejjebb mentek a számlavezetési tarifák. Éves szinten ez a nagy bankoknál akár 1800, a kisebbeknél száz forint körüli összeg.

Az elmúlt fél évben összességében csökkentek a bankok lakossági számlavezetési díjai – derült ki a Nemzetközi Bankárképző Központ elemzéséből, amelyben a nyolc nagybank és a kilenc legnagyobb lakossági kis- és közepes bank januári, illetve július végi tarifáit hasonlították össze. A tranzakciós illeték 2013-as bevezetése óta nem volt példa arra, hogy szektorszinten átlagosan olcsóbbak legyenek a számlák.

Az átlag alatti jövedelmű ügyfelek esetében a legtöbb banknál csökkentek vagy nem változtak a számlavezetéssel kapcsolatos költségek, így a számlavezetés díja, a bankkártyadíj, valamint a tranzakciós költségek (például az utalások díja). Mindezek eredményeként összességében alacsonyabbak lettek a díjak, a nagybankok esetében ez éves szinten átlagosan 1800 forint, míg a kisebb pénzintézeteknél 120 forint megtakarítást jelent.

Az átlagos jövedelemmel rendelkező ügyfelek – valamivel aktívabb számlahasználati szokásokat feltételezve – a költségek enyhe emelkedését tapasztalhatták az elmúlt hat hónapban. A nagybankok esetében ez éves szinten 150 forint, míg a kisebbeknél száz forint drágulást jelent. A nagybankok több mint felénél, öt pénzintézet esetében viszont csökkentek az átlagdíjak, vagyis ez az ügyfélkör is találhat magának kedvezőbb ajánlatot a kínálatban.

 
Van, aki jól jár
Van, aki jól jár
Laufer László / Népszabadság/archív

Ami az átlag feletti jövedelmű, kifejezetten aktív számlahasználó ügyfeleket illeti: a legtöbb bank csökkentett vagy nem változtatott a számlavezetéshez kapcsolódó díjakon az elmúlt fél évben. Az átlagtarifák mind a nagybankok, mind a kisebb pénzintézetek esetében összességében csökkentek, előbbi körben 600 forinttal, utóbbi bankok esetében 620 forinttal. Mint ismert, a kormány 2013-tól tranzakciós illetéket vetett ki a pénzintézetekre – a közteherből az idei költségvetésben 206 milliárd forint bevétellel számol a kabinet.

A bankok azonban az illetéket továbbhárították ügyfeleikre, s emiatt egy csapásra eltűntek a kedvező, „nullás” számlacsomagok, vagy ahol meg is maradtak, csak olyan feltételek mellett, amelyeket egy átlagos ügyfél nem tud teljesíteni. Részben a tranzakciós illeték okozta költségnövekedés kompenzálására találta ki és vezette be a kormány 2014-től a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételt. Ez éves szinten további mintegy 40 milliárd forintba kerül a pénzintézeteknek, amelyek jellemzően a bankkártyadíjak emelésével ellensúlyozták a bevételkiesést – növelve ezzel a számlavezetési költségeket.

A lakossági számlavezetési díjak mostani csökkenésének is köze van a tranzakciós illetékhez.

Idén januártól nem a kártyás fizetések után kell megfizetni a közterhet, hanem plasztikonként éves, fix mértékű az elvonás. Ez összességében hatmilliárd forint körüli költségcsökkenést eredményezett a bankoknál. A költségek csökkenését segíti az is, hogy az idei évtől a bankközi átutalási rendszer a korábbi ötödével alacsonyabb díjat alkalmaz.

A lakossági ügyfelek a következő hat hónapban a számlavezetési költségek további csökkenésében bízhatnak – legalábbis erre utalnak a most futó banki akciók. A Budapest Bank például nemrég közzétette, hogy egyes számlacsomagokban (Komfort, a Dolgozói Exkluzív, a Money Max) az eredetileg idén év végéig meghirdetett díjkedvezményt kiterjeszti a számlacsomagok teljes érvényességi idejére. Ez azt jelenti, hogy a díjcsomagot használók díjmentesen rendezhetik közüzemi számláikat és vásárolhatnak bankkártyával.

Komoly hatással lehet a piacra, hogy a legnagyobb lakossági pénzintézet, az OTP újra elérhetővé tette korábbi „nullás” csomagját, a Simple-t. A bank havi 150 ezer forint, a számlára érkező jövedelem mellett nulla forintért adja a számlát, amelyhez kártya, internetbanki hozzáférés, sőt még egy devizaszámla is tartozik – szintén ingyen. Az OTP az alapszolgáltatások mellé kedvező áron kiegészítő csomagokat kínál: például havi 198 forintért 250 ezer forintig bármennyit utalhatunk a netbankon keresztül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.