Olcsóbb lesz a casco

A teljes körű casco biztosítások átlagdíja a múlt év elejétől december végéig 101 ezerről 90 ezer forintra csökkent, aki ma akar ilyen biztosítást kötni, már átlagosan 60 ezer forintért is megkaphatja - közölte a Genertel internetes (direkt) biztosító.

A casco szerződések száma évek óta 800 ezer körüli, vagyis minden ötödik járműre köt a tulajdonosa ilyen biztosítást. A szakmában korábban azzal magyarázták az alacsony arányt, hogy amint lejár az autók finanszírozása, egyből felmondják a tulajdonosok az addig kötelező cascót. Mostanában a különféle rész-cascók tartják - legalább is darabszámban - szinten a piacot.

A Genertel azokat a biztosításokat elemzi, amelyek ütközéskor veszik át a károsulttól a saját kár kifizetését. Az autós károk 41 százaléka ugyanis ütközés során keletkezik. Az ilyen károk 32 százaléka 100 ezer forint alatti, és 42 százaléka haladja meg a 300 ezer forintot.

A biztosítók rendszerint limitálják az ütközésért kifizetett kárt, viszont cserébe havi néhány ezer forint csak a casco díja. Ez meg sem közelíti a teljes körű biztosítás díját, viszont többen képesek vállalni.

Az ilyen biztosításokat a biztosítók kezdetben csak a kötelező biztosítást náluk kötő ügyfeleiknek kínálták, de mára már önállóan is megvásárolhatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.