galéria megtekintése

Októberben a házak előtt maradhatnak a kukák Budapesten

5 komment


Szalai Anna

Budapest továbbra sem szállt be az állami kukacégbe. Félti a nyereségét. A fővárosban ugyanis kétszer akkor a díj, mint például Felcsúton.

Októberben a házak előtt maradhatnak a kukák Budapesten. A fővárosi önkormányzat ugyanis addig kapott hallgatólagos haladékot arra, hogy belépjen Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-be. Ha a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. őszig nem csatlakozik az állam által felügyelt egységes hulladékgazdálkodási rendszerhez, akkor a cég elveszítheti közszolgálató jellegét, így a hulladékgazdálkodási törvény szerint nem végezhet szemétszállítást.

Településfüggő, hogy hol, mennyit kell fizetni ugyanazért a szolgáltatásért
Fotó: Mediaworks

Az NHKV Zrt. szerint az nem fordulhat elő, hogy a hulladékot nem szállítják el. Csakhogy a számlázási és szervezési feladatokat ellátó cégnek nincs hulladékszállító vállalkozása, sem megfelelő célgépe a feladat ellátásához és nincs is olyan szabad kapacitásokkal bíró cég közel és távol, amely ezt átvállalhatná. A budapestiek viszont ezt aligha az általuk nem is ismert állami cégen kérik majd számon, sokkal inkább a fővároson.

 

A dilemma feloldása mégsem könnyű. A csatlakozással ugyanis az FKF és vele az önkormányzat elveszíti a vállalat évi sokmilliárdos nyereségét, márpedig erre nagy szüksége van a fővárosnak a költségvetési lyukak betömésére, illetve a köztisztasági feladatok finanszírozásához. Ha ezt elnyeli az állami cég, akkor ezt is a fővárosnak kell kigazdálkodnia.

Maradnak a magas árak

A fővárosi szemétszállítási díj csökkentésére kevés az esély. Az önkormányzat tájékoztatásából annyi derül ki, hogy az árhatósági feladatokat ellátó Magyar Energia és Közműszabályozási Hivatal 2016-ra nem hirdetett hatósági díjat. Így a fővárosiak a 2014-es rezsicsökkentett díjakat fizetik. Az ebből származó bevétel tavaly nettó 26,2 milliárd forint volt. A többi településen fizetettnél magasabb díjat azzal indokolják: a fővárosi közszolgáltatás színvonala a legmagasabb minősítési fokozatba tartozik, különös tekintettel a teljes körű szelektív hulladékgyűjtésre.

– Az április elsejével államosított hulladékgazdálkodási rendszer korábban sohasem látott fejetlenséget okozott a települési szilárdhulladék-szállítás területén. Miközben négy hónap alatt nem sikerült a lakossági szemétszállítási díjakról szóló csekkeket kézbesíteni, a fővárosiaknak rá kell ébredniük: aránytalanul sokat fizetnek a szemétszállításért más településekhez képest – mondta Szaniszló Sándor (MSZP) fővárosi képviselő, aki szerint ez azért is meglepő, mivel a méretgazdasági számítások alapján itt éppen olcsóbbnak kellene lennie. Főként úgy, hogy az FKF-nek vannak a legkorszerűbb szállítási és hulladékkezelési berendezései az országban és itt a legrövidebb az egy háztartásra jutó szállítási útvonal.

És ha már közös kalapba ömlik a pénz, akkor összevetette a fővárosi díjakat más települések díjtételeivel. S ebből úgy tűnik, Budapest ezen a téren is a kormányzat vesztese. A 120 literes háztartási kukák heti egyszeri elszállítási díja Budapesten 752 forint, Szegeden 635, Felcsúton pedig 390 forint. Vagyis Mészáros Lőrinc településén alig felét fizetik ugyanazért a szolgáltatásért, mint Budapesten.

A szemétszállítási díjakat áprilistól a nemzetgazdasági miniszter rendeletben határozza meg. A szocia­lista képviselő szerint a fővárosiak hátrányos megkülönböztetése sem gazdasági, sem morális értelemben nem elfogadható, ezért képviselői előterjesztést nyújtott be a soron következő Fővárosi Közgyűlés ülésére, amelyben arra kéri a városvezetést: kezdjen tárgyalásokat a kormánnyal, hogy a budapesti szemétszállítási díj a Felcsútival megegyező legyen. Így a jelenlegi évi 39 ezer forintos átlagos fővárosi háztartási kukadíj helyett 21 ezret kellene fizetni.

A hátrányos megkülönböztetést ezúttal a városvezetés is érzékeli. Tarlós István főpolgármester már márciusban kérte a hulladékgazdálkodási törvény módosítását. Elfogadhatatlannak tartotta ugyanis, hogy a fővárosi cég nyereségéből fedezzék a vidéki szolgáltatók mintegy 14 milliárdos veszteségét. Ha ez így marad – mondta –, akkor az FKF hamarosan 1,5-3 milliárdos állami támogatásra szorul közfeladatainak ellátásához. Az FKF mindeddig nem lépett be a közös számlázási rendszerbe, de a hírek szerint ez csupán haladék. A minisztérium nem adott mentességet. A tárcával folytatott egyeztetéseken elhangzottak pedig ellentmondóak.

Bécsből nézve Pest is ocsó

Korábban tízszeres különbség is előfordult a díjakban az országban, de a budapesti tarifa mindig is a legmagasabbak közé tartozott, részben a feltételezett vásárlóerő, részben pedig a városvezetés hozzáállása miatt: a közgyűlésen általában akadálytalanul mentek át a díjemelési előterjesztések a rezsicsökkentésnek nevezett árszabályozás megjelenéséig – mondta lapunknak az iparágban több mint két évtizede dolgozó forrásunk. Szerinte a magas díjakat a szolgáltatási színvonal nem követte, a bevételből a vállalat nem költött a saját feldolgozóháttér kiépítésére. Más kérdés, hogy a valódi költségekhez a budapesti díjak állnak a legközelebb, és nemzetközi összehasonlításban inkább alacsonynak számítanak: Bécsben például háromszor-négyszer annyit kell fizetni a kukaürítésért. A reális költségszint eléréséhez a települések többségénél emelni kellene, ezt azonban a politika nem vállalja. H. M.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.