Okostelefon: 30 ezerig vagyunk hajlandóak elmenni

Ahhoz, hogy az okostelefonok még gyorsabban terjedjenek a magyar piacon, az Ipsos felmérése szerint a most sok esetben drágának tartott készülékek árának a lélektani határként meghúzott 30 ezer forint alá kell csökkennie, mivel az emberek kétharmada nem hajlandó ennél nagyobb összeget költeni egy új készülékre.

z Ipsos közleménye szerint a megkérdezettek kevesebb mint negyede tervezi, hogy egy éven belül ilyen készüléket vásárol. Ma a 18 évesnél idősebb internetezők 24 százalékának van okostelefonja Magyarországon, míg a többiek közel fele szeretne okostelefont a jövőben. Ugyanakkor több mint a felük elutasítja az áttérést.

 

Az Ipsos márciusi, több mint 1400 válaszadó részvételével végzett, a 18 évnél idősebb rendszeres internetezőkre reprezentatív kutatása szerint azok, akik okostelefont szeretnének, elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció, s magasabb a technikai szintjük. Meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is, és sokan csak nagyobb kijelzőt szeretnének.

A felmérés szerint érdekes, hogy azok, akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20 százaléknak azért nincs szüksége okostelefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal. Ugyanennyien állították, hogy csak azért, mert most annyira divatos az okostelefon, még nem fognak ilyet vásárolni. Tizenhat százalék szerint viszont drága dologról van szó, s újabb 16 százalék megszokta a hagyományos mobiltelefonját, s emiatt nem szívesen térne át.

Mindettől függetlenül az Ipsos úgy véli, ha 2011 karácsonyig sikerül 30 ezer forint alá csökkenteni az árat, akkor nagyon sokan találnak majd okostelefont a karácsonyfa alatt, s így akár meg is duplázódhat az okostelefonok száma a mostanihoz képest.

Az okostelefonok ára napjainkban széles skálán mozog, de átlagosan 80-100 ezer forintba kerül egy ilyen készülék. Az ár attól is függ, hogy szolgáltatótól, csomaggal veszi-e valaki, vagy a kártyafüggetlen készülékként, önmagában.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.