Nyugdíj? Talán 2030-ig, ha lesz

Összeomolhat a nyugdíjrendszer, ami ma működik, legfeljebb 2030-ig finanszírozható. Az alapprobléma, hogy egyre kevesebb a járulékfizető, és nem javít a helyzeten a közmunka sem.

Benyújtotta a nyugdíjalap hároméves gazdasági és ötvenéves demográfiai előrejelzését a kormány. Az előbbi kedvező képet fest, az utóbbi rávilágít a magyar nyugdíjcsapdára – írja a napi.hu.

Hosszú távon a nyugdíjkiadások csökkentése az egyetlen járható út. Még akkor is, ha ma még látszólag minden rendben van: rövid távon kiegyensúlyozott a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése, a 2019-ig tartó előszámítások szerint az évtized végéig az alap nem szorul költségvetési támogatásra, a folyó nyugdíjkiadásokat fedezik az aktívak járulékbefizetései.

Az utóbbi jelentős részben a tavaly beindult korhatáremelésnek is köszönhetően: az öregségi nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre emelkedik évente egy fél évvel – így viszont csökken a nyugdíjba vonulók száma. Így jövőre a tényleges nyugdíjkorhatár már 63 év lesz. Ugyanakkor továbbra is vannak kivételek, folytatódik a 40 év jogosultsággal rendelkezők nők nyugdíjazása – ők továbbra is kérhetik nyugdíjazásukat a korhatár elérése előtt.

A kormány négyéves prognózisa szerint a nyugdíjkiadás így a jövő évi 3041,7 milliárd forintról 2019-re 3398,1 milliárd forintra emelkedik – miközben a nyugdíjalap nullszaldós lehet a tervezési időszak végéig.

Rosszabb képet fest a magyar társadalomról, így a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról az ötvenéves – 2060-ig előretekintő – demográfiai előrejelzés, amely a 2011-es népszámlálás adatai alapján készített a KSH Népességtudományi kutatóintézet.

A gond a csökkenő születésszám: míg 2010-ben a munkaképes korúak – vagyis a 16–62 évesek – száma 6,397 millió volt, ez a szám már 2020-ban hatmillió alá csökken, 2045-re pedig ötmillió alá.

További kérdés a foglalkoztatás mértéke, amely uniós összehasonlításban alacsony Magyarországon – igaz, ez az utóbbi években érezhetően emelkedett, bár a közmunkában foglalkoztatottak nem válnak érdemi járulékfizetőkké.

A jelenlegi becslések szerint a magyar társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 2030-ig még finanszírozható, ám a 2020-as években újabb reformokra lesz szükség; amennyiben a magyar gazdaság termelékenysége, hatékonysága nem emelkedik, akkor csakis a kiadások szűkítése kerülhet szóba – vagyis a korhatár további emelése, illetve a induló nyugdíjak mértékének csökkentése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.