Nyárra ígérik az újabb mentőövet

Akár már a nyáron a kormány és a parlament elé kerülhet a jelzáloghiteleseket segítő újabb törvényjavaslat – mondta a gazdasági bizottság fideszes elnöke a testület keddi ülését követően.

Rogán Antal szerint, akiknek az elszámolás ellenére nőtt a havi törlesztőrészlete, azok egy része több mint 90 napja nem tudja törleszteni hitelét. Ezeknek az adósoknak új megoldásokat kell kidolgozni, mert esetükben már a lakások, a lakhatás védelme a fontos – fogalmazott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy múlt heti konferencián beszélt arról, hogy jelenleg mintegy 180 ezer jelzáloghiteles nem tudja fizetni adósságát. Balog Ádám szerint összességében 80 ezer ügyfélen segíthet az elszámolás, a Nemzeti Eszközkezelő működésének kiterjesztése, illetve a magáncsőd intézményének tervezett bevezetése. Százezer adósnál azonban ezek a módszerek nem jelentenek megoldást, az ő esetükben újabb kormányzati beavatkozásra lesz szükség.

Az elszámolásban érintett devizahitelesek 51 százalékánál egyértelműen csökkent a havi törlesztőrészlet, míg 26 százalék esetében nem változott. A gazdasági bizottság ülésén részt vett az MNB másik alelnöke, Windisch László, aki arról számolt be, hogy a pénzintézetek az elszámolás során összesen több mint 744 milliárd forintot fizettek vissza devizahiteles ügyfeleiknek. Ebből az összegből 181 milliárd forintot kaptak vissza a már megszűnt szerződések esetében, míg az összeg nagyobb része a még élő hiteleknél a tartozást csökkentette.

A bankoknak 2,1 millió levelet kellett kiküldeniük április végéig. Ebből mindössze 57 ezer levelet adtak postára késve, ezek többségét a határidőt követően öt napon belül küldték ki. Az elszámolással megcsúszó egyik pénzintézet a Banif Plus Bank volt, amely 35 ezer levelet adott fel megkésve. Az MNB ezért 18 millióra bírságolta a céget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.