Nyakunkon az új cégautóadó fizetése és bevallása

Először április 20-áig kell majd bevallani és befizetni a február elsejétől hatályos új cégautó adót. Sokaknak elkerülőút lehet a kiküldetési rendelvények gyártása. Kérdés, hogy az APEH mennyire tudja majd ellenőrizni azok valódiságát.

Az új cégautó adó februári hatályba lépésével egy időben máris megjelentek a különféle internetes fórumokon az adó elkerülésére vonatkozó ötletek. Nem egy „adó-blogger" igyekszik megválaszolni a kérdést, hogy miként lehet a leghatékonyabban elkerülni az új adó megfizetését.

Csak kiszámolni könnyű a cégautó adót
Csak kiszámolni könnyű a cégautó adót

A cégautó utáni adót ugyanis most már jóval több embernek, vállalkozásnak kell megfizetnie, mint korábban. Igaz, aki fizet, annak kevesebbet kell, mint eddig: 1600 köbcentiméteres hengerűrtartalomig, illetve 1200 köbcentiméteres kamratérfogatig havi hétezer, utána 15 ezer forint az adó. Vagyis aki egész évben fizet, annak 77 ezer, illetve 165 ezer forintos kiadással kell számolnia. Az más kérdés, hogy a cégautó adóját eddig útnyilvántartással a többség elkerülte, így sokak most szembesülnek először ezzel a fizetési kötelezettséggel, mert becsukták ezt a kiskaput.

Az általános szabály szerint azoknak a nem magánszemélyeknek kell fizetni, akiknek a gépjármű nyilvántartásban bejegyzett személygépkocsijuk van, valamint azoknak a magánszemélyeknek, akik költséget (ilyen az üzemanyag, kenőanyag, karbantartás, javítás bérleti díj, lízingdíj, értékcsökkenés) számolnak el az autó után, vagy ha más számol el költséget a gépkocsira. (Például, ha egy vállalkozás tagjáé az autó, aminek a benzinszámláit elkönyvelik). Ha a gépkocsit magánszemély lízingeli, de nem számol el utána költséget, akkor neki nem kell fizetnie. Ha nem Magyarországon helyezték forgalomba az illető autót, és itthon költséget számolnak el utána, akkor annak kell fizetnie, aki elszámolja azt.

Az APEH honlapján található tájékoztató szerint az evázó és az átalányadózó egyéni vállalkozóknak, a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó evázó magánszemélyeknek (akik nem kettős könyvelést vezetnek), valamint a fizető-vendéglátó tevékenységre átalányadózást alkalmazó magánszemélyeknek nem kell fizetni. A nem magánszemély evásokra (betéti társaságokra, kft-ékre) azonban vonatkozik az új kötelezettség, ha autójuk van vagy lízingelik azt, vagy külföldön (például Szlovákiában) bejegyzett személygépkocsira számolnak el költséget.

Az adót a nem magánszemélyeknél az autó megvásárlásának vagy lízingbe vételének hónapját követő hónaptól kell fizetni, addig a hónapig, amíg eladják vagy visszaadják - akkor is sem kell tovább adózni, ha ellopják az autót. A magánszemélyeknél hasonló elv szerint: ha februárban történik a költség elszámolása, akkor márciustól kell fizetni, és ha május az utolsó hónap, amikor költséget vonnak le, akkor májusra még igen, júniusra már nem kell fizetni.
Ha egy autónak több tulajdonosa is van, és bármelyik köteles fizetni az adót (azért, mert magánszemély és költséget számolt el, vagy mivel cég), az adó a tulajdoni arányban terheli a feleket - tehát azt is, aki elvileg nem lenne adóalany.

Ha egy magánszemély autója után más (akinek ő használatba adta kocsiját) számol el költséget, akkor is a tulajdonosnak kell fizetni. Ám, a költségelszámolásról nyolc napon belül írásban értesítenie kell a használóak a tulajdonost. Ha ez elmarad, a használó fizet.

Legelőször április 20-áig kell majd bevallani és megfizetni ezt az új adót. A cégek jó részének két hónapra, a magánszemélyeknek pedig egy hónapra (ha februárban számol el költséget, akkor csak márciusra fizet). Egyébként minden negyedévet követő hónap 20-án lesz a határidő. A bevallást a 0901-es nyomtatványon lehet majd beadni elektronikusan vagy papíron.

Lényeges, hogy a cégautó adóból levonható az önkormányzatnak befizetett gépjárműadónak az adott hónapokra, negyedévre jutó része. A bevallásban külön sor is szerepel erre. Arra azonban ügyelni kell, hogy csak az idejében befizetett gépjárműadóval lehet majd csökkenteni a cégautó adót. Ha késve fizeti be valaki a helyi adót, akkor elúszik ez a lehetősége. Kivéve, ha a helyi adóhatóság intézkedik késve, ez esetben önellenőrzéssel lehet majd korrigálni.

S hogy ki és miként tudja elkerülni az új adó megfizetését? Akkor nem kell fizetni, ha a munkavállaló a munkába járás címén kapja a gépkocsija után a kilométerenkénti 9 forintot, valamint ha valaki üzleti út miatt, kiküldetési rendelvény alapján kap költségtérítést. Az internetes ötletelők zöme utóbbi lehetőségre hívja fel a figyelmet. Nem véletlenül: a rendelvények ugyanis akár fiktív módon, visszadátumozva is előállíthatók (akárcsak az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett útnyilvántartás). Persze azt ma nem lehet megbecsülni, mennyi lesz az ilyen, fiktív rendelvények száma, s azt sem tudni, mennyi energiát fordít majd az APEH az ilyen dokumentumok ellenőrzésére.

Ami biztos: a rendelvényt két példányban kell kiállítani, az egyik a kifizetőé, a másik a magánszemélyé. Rá kell írni a magánszemély nevét, adóazonosító jelét, a gépjármű adatait, az utazás célját, időtartamát, az útvonalat, a futásteljesítményt, az utazás és az étkezés költségtérítését.

Azok a vállalkozók, cégek, akik nem tudják megkerülni az új adót, és esetleg nem fizették a régit (ha útnyilvántartással igazolták, hogy nincs magánhasználat, akkor elkerülhették azt), mindenképpen plusz költséggel számolhatnak az idén. Náluk valószínűleg épp ezért beindul majd a benzinszámlák szorgalmas gyűjtése.

Az új rendszerben megváltozott az útnyilvántartás szerepe is. Eddig azzal gyakorlatilag el lehetett kerülni a cégautó adó fizetését, mostantól nem. Ennek ellenére, ha valaki költséget (mondjuk benzint) számol el a gépkocsi után, akkor vezetnie kell az útnyilvántartást (az értékcsökkenési leírásnál nem).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.