|
Az utóbbi hetekben sok egyoldalú, tudományos megalapozottságot nélkülöző cikk látott napvilágot a sajtóban, a genetikailag módosított növényekkel, a mezőgazdasági biotechnológia gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban - olvasható a közleményben
A genetikailag módosított növények köztermesztése 1996-ban indult és azóta világszerte dinamikusan nőtt a vetésterületük, 2008-ban meghaladva a 125 millió hektárt. Mintegy 13,3 millió gazda vetette el tavaly ezeket a növényeket. A termesztés mára már a világ minden kontinensére kiterjedt, beleértve Európát is.
A növénynemesítéssel foglalkozó kutató és szaporítással foglalkozó cégek, valamint a gazdálkodók felelős jogi és gazdasági kapcsolatban állnak egymással. A beszállítók felelnek a termékeikkel kapcsolatos információk megalapozottságáért, és amennyiben az információk helytelenek elvesztik a gazdák bizalmát és emiatt a termékeiket nem tudják értékesíteni. Ebből következik, hogy a fajtatulajdonosok ugyanannyira érdekeltek a termékek biztonságában, mint a felhasználók és a fogyasztók. A genetikailag módosított növények biztonságát szavatolja a szigorú európai uniós engedélyezési rendszer is.
Meggyőződésünk, hogy helytelen az olyan egyoldalú tájékoztatási gyakorlat, amely kizárólag a genetikailag módosított növények teljes elutasítását képviseli, mert az akadályozza a magyar mezőgazdasági társadalmat abban, hogy szabadon, hiteles információkra alapozottan dönthessen a fejlődése szempontjából fontos új technológiák alkalmazásáról, másrészt megfosztja a fogyasztót attól a jogától, hogy választhasson a hagyományos, bio-, vagy az új nemesítési módszerrel előállított termékek között.
|