Amit elrejtettek: Mától nő a lakossági áram ára!

Mától mintegy 3 százalékkal nő az áram lakossági ára - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben. Ez igen meglepő.

A tegnapi Magyar Közlönyben - meglepetésre - új lakossági áramtarifák jelentek meg. A négy nagy lakossági (úgynevezett egyetemes) szolgáltatóra az eddigi szokásoknak megfelelően különböző tarifákat állapítottak meg. Eszerint most csak a számla egyik, konkrétan az áram mint termék díja emelkedik, számításaink szerint közel 6 százalékkal.

Mivel az áramszámlában számos egyéb tételt is fizetünk (többek között a vezetékek üzemeltetéséért és más egyéb célokra), a számla számításaink szerint 3-4 százalékkal emelkedik.

A szolgáltatók haszonkulcsát is nevesítik, ami viszont jórészt csökkenést mutat. Ebből következően az emelés a nagykereskedelmet végző - az áramot a szolgáltatóknak eladó - állami Magyar Villamos Művek bevételét növeli.

A bejelentés első látásra meglepő. Az Orbán-kormány ugyanis a választások után - az önkormányzati választások előtt - gáz- és áramárstopot hirdetett és elviselhetőbb lakossági tarifák kialakítására tett ígéretet.

Az újév fordulóján viszont már kis mértékben emeltek a gázáron. Ennek kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök és Fellegi Tamás szakminiszter is bejelentette, hogy az "ármoratórium" december végéig érvényes. Nemrég - korábbi információink szerint - a Magyar Villamos Művek áremelést is kezdeményezett a szolgáltatók felé.

Ugyanakkor a mostani döntést nem előzte meg semminemű kommunikációs bejelentés. Az is merőben szokatlan, hogy az áremelés a megjelenése utáni napon már hatályba is lép.

Villanyóracsere. Alaposan nézzük meg, milyen jegyzőkönyvet írunk alá
Villanyóracsere. Alaposan nézzük meg, milyen jegyzőkönyvet írunk alá
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.