NGTT: nincs szükség évközi adómódosításra

A Bibliából is elhangzottak idézetek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács mai ülésén, melyen utolsó napirendi pontként szerepelt az egykulcsos adó. Addigra a tagok többsége elhagyta az üléstermet, így néhány kitartó képviselő alakította ki az NGTT véleményét, mely szerint nincs szükség az adórendszer évközi módosítására.

Gyér érdeklődés kísérte az egykulcsos adórendszerről folyó vitát a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács mai ülésén. Információink szerint mire eljutottak a napirendben az utolsó helyre szoruló témáig, az NGTT tagságának alig ötöde maradt a tanácsteremben. Előtte még tárgyaltak az oktatásról, a felnőttképzésről, a Nemzeti Fejlesztési Tervről, illetve a tanács tavalyi tevékenységéről szóló jelentésről.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács utáni időszak egyeztetési fórumának szánt NGTT-ben a gazdaság, illetve a szakszervezeti oldal mellett további háromnak jut hely a tárgyalóasztalnál: a civilek, a tudomány és az egyház képviselői lehetnek még jelen az üléseken. A kormány képviselői ellenben csak mint állandó meghívottak vesznek részt a megbeszéléseken.

A tanács működési rendjének hónapokkal ezelőtti kialakítása során az OÉT-ben is tagsággal bíró oldalak képviselői már jelezték aggályukat, hogy egyes kérdésekben – mint például a munkaügy, az adózás – nem feltétlenül a „lepkegyűjtők egyesületével" kellene egyeztetniük – utalva a civil szervezetek jelenlétére az NGTT-ben.

Úgy tudjuk, a mai ülésen is kibukott, hogy bizonyos ügyekben nehéz lesz közös nyelvet találniuk a feleknek. Az első napirendi pont az oktatásról szólt (a kormányt Hoffmann Rózsa államtitkár képviselte), s az elhúzódó, majd két óráig tartó vita alatt már elkezdődött az elszivárgás a tanácstagok részéről. Volt, aki akkor állt fel, amikor egy hozzászóló a Bibliából vett idézetekkel fogalmazta meg véleményét a közoktatási intézményrendszerről.

Mire a tanács az egykulcsos adóhoz ért, hatan-heten maradtak a teremben a 36 fős tagságból – emlékezett az egyik résztvevő. Forrásunk szerint a kormány álláspontját – miszerint az egykulcsos adó jótékony hatással volt a foglalkoztatásra, a családok jövedelmi helyzetére – osztották a civil szervezetek legkitartóbb képviselői. A tudományos oldal szerint korai lenne megvonni az egyenleget, s szerintük a középosztályról sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy kedvezőbb lett a helyzetük az egykulcsos adó miatt. A gazdasági oldal is azon a véleményen volt, hogy két-három évet várni kell, mire kiderül, milyen hatása volt az új adórendszernek. Az egyházak véleménye értesüléseink szerint azt volt, hogy tekintettel kell lenni a szegények helyzetére is, de úgy látják, hogy az egykulcsos adónak van kedvező társadalompolitikai hozadéka is.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a tanács – a szakszervezetek kezdeményezésével szemben – úgy foglalt állást, hogy ne változzon év közben az egykulcsos adózás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.