NFM: energetikára lesz pénz

A 2014-2020-as költségvetési időszakban 763 milliárd forint áll rendelkezésre energetikai fejlesztésekre, az összegre önkormányzatok és cégek egyaránt pályázhatnak - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Szabó Zsolt a "Hazai energetikai fejlesztések a közösségekért" című országos konferencián - amelyet a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Klímabarát Települések Szövetsége szervezett - kiemelte: az ország 2020-ra vállalta, hogy a megújuló energiák felhasználásának részarányát 14,65 százalékra, az energiahatékonyság szintjét pedig 10 százalékra emeli. Az államtitkár hozzátette: a megújuló energiaforrások hasznosítása már 2014 végén meghaladta a 11 százalékot.

Az energiafelhasználás korszerűsítésével a lakosság körében érhető el a legnagyobb energiamegtakarítás, ezért a kormány úgy döntött, hogy jövő tavasszal ismét meghirdetik az Otthon Melege Programot - közölte az államtitkár. A programot jövőre is a szén-dioxid kvóta kereskedelemből származó bevételekből finanszírozzák majd - mondta.

Arról is beszámolt, hogy a 2014-2020 közti időszakban célul tűzték ki a középületek energiamegtakarításának javítását, éves szinten 3 százalékkal.

Ezzel párhuzamosan a 2014-2020 közti időszakban célul tűzték ki a középületek energia-megtakarításának javítását, éves szinten 3 százalékkal. Az Otthon Melege Program mellett 2020-ig a lakosság részére kizárólag visszatérítendő kedvezményes hitel áll majd rendelkezésre a tervek szerint. Azt is hozzátette, hogy a cégek energiahatékonyságot javító fejlesztésekhez szintén a GINOP forrásait vehetik majd igénybe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.