galéria megtekintése

Nevetséges indokokkal rejtegetik Matolcsy osztogatását

15 komment


F. Szabó Emese

Foggal-körömmel védi az összesen mintegy 250 milliárd forint felett rendelkező MNB-alapítványok tevékenységével és gazdálkodásával kapcsolatos információkat a kormány. Ezúttal a többi között versenyhátrány okozására és a civil szervezetek védelmére hivatkozva nyújtottak be törvénymódosító javaslatot.

Nevetséges indokokkal korlátozná a kormány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak átláthatóságát. Miután Tóth Bertalan szocia­lista képviselő kiperelte az MNB alapítványának, a Pallas Athéné Domus Aminae-nek szerződéseit, a kormány villámgyorsan megalkotta a javaslatot, miért jogos a titkolózás a folyamatban lévő s kifejezetten a bíróság előtt álló ügyek esetében az MNB többségi tulajdonában álló alapítványok gazdálkodását illetően. Ezek a szervezetek együttesen nagyjából 250 milliárd forint felett diszponálnak.

A titkolózásra feljogosító indokok azonban meglehetősen furcsák. A fideszes Bánki Erik által jegyzett javaslat első körben arra hivatkozik, hogy bizonyos adatok kiadása felvetheti annak veszélyét, hogy a jegybank fő tevékenységével összefüggő információk kerülnek ki. Az egyértelműség kedvéért: a jegybank fő feladata az inflációs cél tartása és a forint árfolyamának kezelése, kordában tartása. Az, hogy e tevékenységgel kapcsolatban milyen veszélyek állnak fenn, főként ha a jegybankos képzéseket érintő szerződések kiadásáról, illetve például festményvásárlásokról van szó, rejtély.

Az „azért mert csak” típusú érvelésre hajaz az a magyarázkodás, amely szerint az MNB tulajdonolta gazdasági társaságokkal kapcsolatos szerződések üzleti titkok lehetnek, amelyek felfedése versenyhátrányt jelentene a piacon. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, az adatigénylések alapítványokra vonatkoznak, amelyek végeznek ugyan gazdasági tevékenységet, de a fő csapásirány esetükben nem ez. Ugyanakkor a megbízási szerződések, az irodabérlet és egyéb, gyártási folyamatokkal össze nem függő adatok semmiféle üzleti titok tárgyát nemigen képezhetik.

 
A jegybank átadta a közpénzt az alapítványainak, a közérdekű adatokkal nincs dolga
A jegybank átadta a közpénzt az alapítványainak, a közérdekű adatokkal nincs dolga
Veres Viktor / Népszabadság

A legfurcsább indok a titkolózásra azonban kétségtelenül az, hogy az alapítványok önálló entitások, amelyek teljesen függetlenek a jegybanktól. Ennek örvén az alapítvány ügyei nem is közadatok – ­hiszen egyszerű civil szervezetekről van szó –, így közadatra hivatkozva nem is lehet adatigénylést kérni tevékenységükről. Arról persze nem szól a fáma, nem gond-e, hogy ezek a „civil szervezetek” közpénznek minősülő milliárdokat vesznek át s abból gazdálkodnak, vásárolnak. A jegybank ugyanis átlátható módon átadta a közpénzt az alapítványoknak, s mivel azt a szabályok szerint már nem veheti vissza, nem rendelkezhet felette, s az alapítvány működésére sincs befolyása, ezért a közpénzek firtatásával sincs dolga.

Vastagszik a buksza

Akad persze olyan terület, ahol követelmény, hogy a jegybank igazodjon a piacgazdaság valóságához. A javaslat ugyanis arról is igyekszik gondoskodni, hogy a jegybankárok fizetése felzárkózzon a versenyszférában megszokotthoz – ez Simor András fizetésének csökkentésekor még visszataszító magyarázat volt. A benyújtott javaslat szerint Matolcsy György fizetése 2,5 millió forintról ötmillióra nőne a jogszabály kihirdetését követő naptól, alelnökei pedig az ő bérének 90 százalékát kapnák, azaz 4,5 millió forintot havonta. A monetáris tanács és a felügyelőbizottság (fb) tagjainak bére 3 millió forint lenne. Az fb elnöke, a fideszes Papcsák Ferenc markát havi 3,5 millió forint ütné a jelenlegi 1,2 millió helyett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.