Népszavazás Paksról?

A Paksi Atomerőmű bővítését ellenző és pártoló ellenzéki pártok egyaránt népszavazást követelnek a kérdésről, a közvélemény már nem atompárti, egy külföldi szakértő ma is a 2003-as üzemzavar hatásait vizsgálta, a honi szakhatóság szerint pedig az erőmű pozitívan értékeli saját biztonságát.

A Legyen Más a Politika is népszavazást kezdeményez a Paksi Atomerőmű bővítése tárgyában. Tegnap ellenzéki párttársa, az MSZP hasonló felvetéssel élt. Az MTI kérdésére Jávor Benedek LMP-képviselő úgy vélte, az MSZP javaslataiban ez nem kapott kellő súlyt.

Táblák a Paksi Atomerőműben
Táblák a Paksi Atomerőműben. 2011.03.23. Fotó: Móricz Simon

Ma jelent meg a Medián és az origo közös felmérése is, miszerint a magyarok mintegy 60 százaléka elutasítja mind az atomblokkok tervezett bővítését, mind a jelenlegi üzemidő-hosszabbító felújítást.

Korábban az állami erőmű illetve a bővítést megszavazó pártok - többek között az MSZP - épp az atom társadalmi elfogadottságával érveltek. Ám a fukusimai atomkatasztrófa megfordíthatta a közhangulatot.

A Fidesz-kormány rendszeresen hitet tesz az atomerőmű mellett és a bővítés ellenzői szerint egyértelműen támogatja a bővítést. Ugyanakkor a jelenleg épp parlamenti elfogadás alatt álló energiastratégia különböző leleményes nyelvi fordulatokkal kerüli el e tekintetben a nyílt színvallást. A kormányanyag csupán az élettartam-hosszabbítást tekinti "egyedüli alternatívának". A távlati tervekben „az atomenergia hosszú távú fenntartását” nevezik legreálisabbnak és ezért megvalósítandónak. A felvetésre kormánytisztviselők rendszeresen kijelentik: az energiastratégia nem tesz egyértelmű ígéretet a bővítésre.

Az atomerőmű 2003-as üzemzavara kapcsán szintén ma tájékozódott Pakson Miroslav Lipar, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség osztályvezetője - közölte az MTI-vel erőműcég. Emlékezetes, hogy a nyolc évvel ezelőtti esemény kis mértékű nukleáris szennyezéssel is járt.

Az Országos Atomenergia Hivatal pedig azt közölte az MTI-vel a fukusimai katasztrófát követően Európa-szerte beindított stressztesztek magyarországi állásáról, hogy „vannak egyértelműen pozitív megállapítások, és rámutattak néhány olyan lehetőségre, amelyek kapcsán az erőmű ellenálló képessége bizonyos extrém körülmények során tovább növelhető”. Ezek egy része "csak most került a látókörbe; az újonnan felmerült tényezők biztonsági jelentőségének értékelése még nem tekinthető lezártnak" - fűzik hozzá. Az önellenőrzést az erőműcég ez év október 31-ig végzi el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.