Nem nyúltak az amerikai alapkamathoz

Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.

A kamatdöntésről szóló közlemény szerint a Fed "még hosszabb ideig" a most megerősített szinten tervezi tartani a kamatot a gazdaság élénkítése céljából, miközben magas a munkanélküliség és az alacsony az infláció. Az elemzők szerint ez a megfogalmazás kulcsfontosságú. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyelőre nem kell kamatemeléssel számolni, csak valamikor 2010 második felében kerül rá sor, minden bizonnyal szerény, 25 bázispontú növelés keretében.

A Fed 13 hónapja csökkentette a jelenleg is érvényes történelmi mélypontra a kamatot. A Fed változtatott azon a megfogalmazáson, hogy "a gazdaság egy ideig még gyenge lesz". Ezt a szóhasználatot 2009 áprilisában alkalmazta először. Ezt most arra változtatta, hogy "a gazdaságnövekedés üteme várhatóan mérsékelt lesz egy ideig".

A bank bejelentette, hogy március 31-ével lezárja azt az 1,25 ezer milliárd dolláros programot, amelynek keretében egyebek között a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelező intézetektől vásárol jelzálogpapírokat. A bank októberben döntött arról, hogy a programot 2009 vége helyett 2010 március végéig meghosszabbítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.