Csak a valósággal nem számolt az állam

Alaposan megkavarhatja a mobilszolgáltatók piacát, hogy a hírközlési hatóság a negyedére csökkentené a hívásvégződtetési díjakat. Ezzel egyes cégek zsebéből sok pénzt vesz ki, miközben nem számol a frissen piacra lépő Digivel.

Durván, 7,06 forintról 1,71-re csökkentené a hívásvégződtetési díjakat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ez lenne Európában a második legolcsóbb ilyen tétel. (Szintén a másodikak vagyunk a távközlési szolgáltatásokat terhelő adók szintjében – csak éppen a lista másik végén.) Az erről szóló határozattervezetet nemrég tette közzé véleményezésre az NMHH.

Az ügyfelek költségeik mérsékléséért a szolgáltatás minőségével fizethetnek
Az ügyfelek költségeik mérsékléséért a szolgáltatás minőségével fizethetnek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A szóban forgó díj tulajdonképpen egy hatóságilag szabályozott nagykereskedelmi ár, amelyet a telekomcégek egymásnak fizetnek, ha ügyfelük egy másik hálózatba telefonál. (Percenként kapja az a mobilszolgáltató, amelyiknek a hálózatába irányul egy hívás.) A mobilszolgáltatóknak ez bevételük számottevő részét képezi, ugyanakkor a kiadásaiknak is jelentős eleme. A tervet egyik, lapunk által megkeresett piaci szereplő sem kívánta véleményezni, ezért csak független szakértők véleményére és saját ismereteinkre alapozhatunk.

Korábban, amikor a piac fejlődött, ez a díj nem volt egységes, az állam ezzel tudta kiegyenlíteni a versenyt. A díj ma már egységesen percenként nettó 7,06 forint, s az évezred elején érvényben lévő 30 forint körüli szintről süllyedt idáig. Igaz, jó pár éve nem változott, így aztán akár időszerűnek is tekinthetnénk a csökkentést. Ez az unióban is gyakorlat, s jó pár évvel ezelőtt még rendre a szolgáltatások árának csökkenését is hozta. S ha ebből indulunk ki, akkor a hatósági törekvést üdvözölhetné is a piac. Ám az utóbbi években a mobilinternet előretörésével, a korlátlan csomagok megjelenésével, valamint a telefonadó bevezetésével radikálisan átalakult a piac.

Furcsa eleme a határozattervezetnek, hogy nem számol a tavalyi frekvenciaárverésen sávokat szerző s információnk szerint a nyár folyamán piacra lépő Digivel. Legalábbis a tervezetben ennek nincs nyoma, pedig a negyedik mobilhálózat felépülése alapjaiban változtatja meg a piac megoszlását. Az 1,71 forintos végződtetési díj egyébként várhatóan kedvez majd a Diginek. Ám jól járhat a Vodafone is, amely tavaly besöpörte a nagy állami telefontendert, a közigazgatási intézmények szorgosan viszik is át hozzá a flottáikat. Piaci információk szerint a Vodafone olyan árat adott az állami ügyfeleknek, amelyben távközlési adóval együtt minden hálózaton kívüli hívás veszteséges, így nagyon is megkönnyebbülhet, ha tényleg csökken a díj.

Általánosságban egyébként elmondható, hogy ez a mértékű csökkentés igen érzékenyen érinti azokat a szolgáltatókat, amelyeknek az ügyfelei az átlag felett költenek, és sokat telefonálnak. Sőt, azokat az apró piaci szereplőket is, amelyeknél nagyrészt keveset telefonáló kártyás ügyfelek vannak, hiszen esetükben pont a bejövő hívásokból van bevétel.

Probléma az is, hogy az 1,71 forintos tervet olyan költségmodell alapján állapította meg a hatóság, amely egy sor tételt nem vesz figyelembe. A határozattervezet szerint ugyanis a hálózattal összefüggő költségeket lehet elszámolni, viszont nem számolták bele a piaci szereplők által tavaly frekvenciára költött csaknem 140 milliárd forintot. Sőt, bár leírva nincsen, de mintha abból a feltevésből indultak volna ki a szakemberek, hogy a beszédcélú hálózat már megtérült, abba nem ruháznak be a mobilcégek, tehát a költségeik is alacsonyak.

Ám ez még részben sem igaz: a tavalyi árverésen például keltek el hangátvitelre alkalmas sávok, ráadásul a 4G hálózatok fejlesztésének célja nemcsak a mobilnet, hanem a hangátvitel fejlesztése is – hiszen a technológia ebbe az irányba megy. Így tehát kérdés, hogy ilyen alacsony hatósági nagykerár s az ezzel járó bevételcsökkenés mennyiben fogja vissza a távközlési cégek beruházási hajlandóságát. Ez ugyanis szinte azonnal megmutatkozik majd a infrastruktúra minőségén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.