Négy állami cég jobban együttműködik

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) együttműködési megállapodást kezdeményezett a Magyar Állam tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok között. A szándéknyilatkozatot a Magyar Posta Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. írta alá.

Az MNV Zrt. szándéknyilatkozat aláírásával kezdeményezte a nemzeti társaságok együttműködését. A megállapodás célja, hogy a vállalatok közötti szakmai kapcsolatok és kommunikációs tevékenységek erősítésével hatékony együttműködés jöjjön létre a felelős állami vagyongazdálkodás területén.

A program keretében a nemzeti társaságoknak lehetőségük nyílik a döntéshozatali, vállalatirányítási rendszereik folyamatos fejlesztésére, valamint a társadalmi szerepvállalás közös koordinálására. Az MNV Zrt. célja az együttműködés kialakításával a nemzeti vagyonnal való hatékonyabb gazdálkodás elősegítése, illetve a nemzeti vagyon értékének növekedése. A szándéknyilatkozat szól a közös beszerzésekről, illetve közös értékesítési akciókról - tartalmazza az MNV közleménye.

Március 1-jével alakult meg egyébként az MNV Zrt. Beszerzési Csoportja, amely a többségi állami tulajdonú társaságok MNV Zrt.-vel közös, illetve a többségi állami tulajdonú társaságok közös stratégiai beszerzéseit is szervezi. A közös beszerzések célja, hogy a nemzeti társaságok az MNV Zrt. koordinációja alatt nyílt közbeszerzési eljárások megindításával, majd – egyes esetekben – a beérkező érvényes árajánlatok elektronikus árlejtés útján történő további versenyeztetésével a lehető legolcsóbban jussanak hozzá egyes szolgáltatásokhoz.

A beszerzési érték nagy volumenéből eredően nagyságrendekkel kedvezőbb ár elérésére nyílik lehetőség, mintha a társaságok egyénileg kérnének árajánlatokat. A közös beszerzések további előnye, hogy a közbeszerzési eljárások eredményeképp megkötött szerződések a részt vevő társaságok tekintetében egységesek, ezáltal könnyen kezelhetőek és áttekinthetőek. Az eddig lebonyolított közös közbeszerzési eljárások során több mint 1 milliárd forint megtakarítást sikerült elérni, ezért az MNV Zrt. arra törekszik, hogy a legtöbb szolgáltatási területen közös beszerzés keretében jussanak az állami társaságok a közműszolgáltatások mellett a telekommunikációs, illetőleg a biztosítási szolgáltatásokhoz – mondta Márton Péter vezérigazgató.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.