galéria megtekintése

Nándi lelövetné magát a TEK-kel

6 komment


Ungár Tamás

A környezetében csak Nándiként emlegetett nagykanizsai férfi terve az, hogy lelöveti magát a terrorelhárítókkal.

„Senki se hal meg, csak én. Nincs tovább! Nem látok reményt.”

Az 56 esztendős Orsós Nándor beszél így. A környezetében csak Nándiként emlegetett nagykanizsai férfi terve az, hogy lelöveti magát a terrorelhárítókkal. Ennek módját még nem tudja, de ígéri, hogy rajta kívül senki sem lesz veszélyben. A pszichológusok szerint, ha egy öngyilkos teátrálisan végez magával, akkor azt azért teszi, hogy bűntudatot keltsen azokban, akik segíthettek volna rajta. Nándi nem tagadja, hogy sokakra neheztel, de önmagát se mentegeti: „Nem vagyok ma született bárány" – mondogatja.

A férfi fiatal korában nyaranta pincérként dolgozott a Balatonon, szezonon kívül meg elszegődött gyári munkára az NDK-ba. 1990-től vállalkozásban vitt egy kocsmát, belebukott. Később a fekete gazdaságban bukkant fel: lopott üzemanyaggal bizniszelt. Elkapták, 6 év 8 hónapra ítélték. 2002-ben vonult be a börtönbe, 2008-ban szabadult.

 

Akkor már túlesett négy hasi műtéten. A sérv és a sztóma miatt mozgása olyan lett, mint egy nyolcvanévesé, munkára alkalmatlanná vált. Mivel összesen kilenc év munkaviszonyt tudott igazolni, csak segélyre jogosult. A börtönévek alatt élettársa – aki egy fiút szült neki – elhagyta. Nándinak nem volt lakása, így az utcán lakott 2012-ig. Akkor befogadták a kanizsai hajléktalanszállóra, ám egy év után mennie kellett. Nándi azt állította, azért tették ki, mert bírálta a szálló rendjét, az intézmény vezetője viszont összeférhetetlen, főnökösködő emberként jellemezte a férfit, s ezért vált meg tőle. Megint az utcán lakott, ágyát a szálló mellett vetette meg, amíg a rendőrök el nem zavarták onnan.

Egy ideig régi ismerőse szerény házának melléképületében húzódott meg, aztán 2015 nyarán kapott egy kétszobás bérlakást a várostól. Nándi elégedetlenkedett a lakással, azt mondta, hogy nagy és messze van a belvárostól, az épület beázik, falai nedvesek, s a konyhabútor szétesik. Meggyőztük, hogy fogadja el a lakást, hisz ez óriási előrelépés. Beköltözött, de azóta is elégedetlen.

Megkerestem őt. Azt mondtam, örüljön annak, amit kapott, mert a lakása használható. Azt mondta, nem érdekli már semmi. A 26 ezer forintos segélyből kellene kifizetni a lakás 28 ezer forintos rezsijét, lehet, hogy kiteszik, mert elmaradt négyhavi bérrel. Ha fizetné, miből telne ételre. Amúgy aznap nem evett. Előző nap se. Nem bírja tovább, megrendez egy akciót, amivel rákényszeríti a terrorelhárítókat, hogy lőjék le. Neki már semmi jóra sincs esélye.

– Nem akarnék mást, csak valami ellátást az egészségemre való tekintettel – sóhajtotta a testes ember, és vastagon folytak a könnyei. – Vagy marad, amit mondtam.

Megmutatta a TEK-nek írt levelet. – Azért félek megtenni, mert a fiamat sajnálom. 18 éves. Ő az anyjával maradt. Féltem. Nem tanult semmit. Nehogy a sorsomra jusson. A múltkor aludtam délután, és arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. A fiam volt az. Jólesett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.