Lehet 700 millióval több, csak ne a Közgép nyerjen

Sokat spórolt volna a kormánynak a Közgép Zrt. Simicska Lajos cége 1,063 milliárd forintért vállalta 8,5 kilométer zajvédő fal építését az M0-s déli szektorában, de a hasonlóan olcsón ajánlkozó KÉSZ Kft.-vel együtt kizárták a versenyből.

A munkát 1,76 milliárdért végül az új Közgépként emlegetett Duna Aszfalt Kft. viheti. A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel tulajdonosai révén szoros kapcsolatban álló cég nem magától került helyzetbe. A közbeszerzést kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél addig osztottak-szoroztak, míg végül az egyetlen érvényes ajánlatból választhatták ki a szerencsést.

Egyedüliként a legdrágább ajánlat nyert
Egyedüliként a legdrágább ajánlat nyert
Koszticsák Szilárd / MTI

A feladat szépségét alighanem az adta, hogy a fővárost elkerülő csonka körgyűrű 8,5 kilométeres szakaszára a legolcsóbb ajánlatot februárban a Közgép küldte be. A korábban győzelmet győzelemre halmozó, a rendkívül kedvező ajánlatokból a legújabb idők sorozatos kudarcai mellett is látszólag kifogyni képtelen mélyépítő a NIF által eredetileg 1,8 milliárdra becsül feladatokat jóval olcsóbban is elvégezte volna. A vártnál kedvezőbb ajánlat mégsem az önfeledt ovációt váltotta ki az állami beruházó illetékeseiből.

Ehelyett inkább az árakat magyaráztatták a becsült ár nyolcvan százalékánál olcsóbban vállalkozó cégekkel. A Közgép és a mellette 1,068 milliárd forintos vállalással induló KÉSZ és társa, a Doboz- és Acélszerkezet-gyártó Kft. azonban így is hoppon maradt. Mert hát hiába a seregnyi magyarázat, a NIF június 17-én kihirdette: a Közgép és a KÉSZ ajánlata az „aránytalanul” alacsony ár miatt érvénytelen. Az 1,78 milliárdos ajánlattal induló A-Híd a megfelelő referencia, az 1,81 milliárdos árral versenybe szálló Colas a javasolt zajvédő panel jellemzői miatt esett ki. Győztesnek pedig a Zajép Kft.-t hirdették ki. A megbízást 1,45 milliárdért vállaló társaság azonban nem örülhetett sokáig. A Közgép ugyanis részben saját ajánlata érvényességének megállapíttatása, részben a többi ajánlattevő alkalmasságát vitatva a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.

Mindez arra jó volt, hogy a június végén a Zajép, valamint a NIF értékelése szerint érvényes ajánlatot adó Duna Aszfalt és az Euroaszfalt hiánypótlási felszólítást kapott. Ami bármennyire is formálisnak látszik, nagy változást hozott. A tendergyőztes Zajép és vele az Euroaszfalt ugyanis megmagyarázhatatlan okból nem „tett eleget” a hiánypótlási felhívásnak. Így a Duna Aszfalt egyedül maradt. És a NIF írásba is adta: a cégé a legkedvezőbb pályázat „az érvényes ajánlatok közül”. Tehát az egyetlenből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.