galéria megtekintése

Nagy dohány üti a trafikosok markát

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 11. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

A nehézkes indulás után végre szépen hoznak a nemzeti dohányboltok. Az országszerte lezsírozott pályázatok nyerteseinek zöme sokmilliós profittal zárta a 2014-es üzleti évet. A kisebb településeken szerényebb a haszon.

Megérte bevállalni a botrányt a dohánykereskedelem két évvel ezelőtti átalakítása nyerteseinek. A felháborodás hullámai mára elcsitultak, s az új rendszer első évében, 2013-ban még gyengélkedő trafikok 2014-re termőre fordultak.

Veszteséges vállalkozást aligha találni azok között, amelyek kapcsolataik révén megszerezték a legjobb helyeket. A többség vaskos, sokmillió forintos adózás utáni nyereséget könyvelhetett el 2014-re. Pedig a rendszer indulásának évében, 2013-ban a trafikcégek még jelentős veszteségeket produkáltak. Akkoriban arról lehetett hallani, hogy háromból két dohánybolt veszteséges. Ám a cégmérlegek tanúsága szerint 2014-re javultak az eredmények.

Sok milliót hoz egy jó helyen lévő cigibolt
Sok milliót hoz egy jó helyen lévő cigibolt
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

 

Ennek egyik oka lehet a cigaretta árrésének tíz százalékra növelése, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy a 2013-as mérlegek nem tükröznek valós képet az üzletről. Abban az évben kellett többmilliós beruházással kialakítani a trafikok arculatát és infrastruktúráját, megfinanszírozni a raktárkészletet, miközben csak fél év árbevétele folyt be. Tehát az a trafik, amely már az első fél évben nyereséges tudott lenni, zsíros üzlethez jutott. A kormány tavaly is gondoskodott arról, hogy boruljanak az üzleti tervek. Májusban a hipermarketekből kitiltották a dohányárusítást, majd a benzinkutaknál is megszűnt ez a lehetőség.

A politikusközeli cégek közül eddig a legnagyobb nyereséget Böröcz László Fidelitas-vezér testvére, Böröcz Barnabás szombathelyi Alfa Dohány Bt.-je érte el. A nyugati határnál a trafikok egyébként is jól muzsikálnak, hiszen a határ túloldalán pont kétszer annyiba kerül a cigi, mint idehaza. A 829 milliós forgalomból 32,9 millió adózás utáni nyereség jött ki. A Vasi Tobago Kkt. 691 milliós árbevételt és 18,5 adózás utáni profitot termelt 2014-ben. Egyik tulajdonosa a fideszes Szakács Marcell, a helyi képviselő, Szakács Dávid testvére, a másik pedig Meskó Bálint, aki a trafikpályázat idején a Fidesz körmendi tagozatának tagja volt.

Fonyód fideszes polgármesterének, Hidvégi József fiának, a pályázat idején 19 éves Hidvégi Bencének trafikcége, a HB Nicotiána 396 milliós forgalom mellett 23 milliós tiszta nyereséget produkált.

Az M1 arca, Németh Balázs főműsoridőben ostorozta a jó híreket elhallgató „ellenzéki orgánumokat”. A család sem szűkölködik jó hírekben. A feleségével, Varga Patríciával közösen vitt nagykovácsi Dohánypapír Bt. tavaly 182 milliós forgalom mellett 7,2 milliós nettó nyereséget ért el a dohánykereskedelemből.

A CBA vérprofi kereskedőinek cégei is javítottak. Breier László Flórián Tabakja 6,7 millió, Krupp József trafikcége 11,2 milliós profitot termelt. Nem panaszkodhatott az egyetlen trafikjára a CBA-val jó kapcsolatot ápoló Szathmáry Jahl Angéla, aki Szathmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő édesanyja. Vállalkozása 248 milliós forgalom mellett 7,5 millió forint adózás utáni eredményt tudott felmutatni.

A Megasztár után fideszes kampányrendezvényeken is éneklő Palcsó Tamás 2014-ben végre tényleg a saját lábára állhatott: a négy csepeli trafik 707 milliós forgalmat bonyolított le, ebből Palcsó 22,9 millió forintot vághatott zsebre.

Meglepően visszafogott sikerei voltak az ötödik kerületben a koncessziók egy jó részét bezsebelő cigartoweres Csetényi Csaba–Krskó Tibor duónak. A Rogán Antal Pasa parki szomszédjaként is ismert Csetényi cége, a Szivar Torony Castle Bt. 297 milliós forgalom mellett 22 milliós mínusszal zárta az évet, Csetényi Zsuzsanna Szivar Torony River Bt.-je kilencmilliós mínuszban zárt. Méretes nyereséget könyvelhetett el viszont Krskó Tibor: a Szivar Torony City ugyanis egymilliárdos forgalmat bonyolított le, és adózás után is 34 millió nyeresége maradt.

A két évvel ezelőtti trafikpályázatkor felmerülő országos manipuláció gyanúját máig nem sikerült eloszlatni. A kiosztott cirka hatezer, húsz évre szóló koncesszióból a dohánykereskedelemben régóta mozgó trafikosok, kisboltosok alig nyertek, így egyik napról a másikra elveszítették az addigi megélhetésüket. A Fideszhez kötődő pályázók a családtagjaikkal együtt komoly céghálózatokat tudtak kiépíteni maguk körül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.