galéria megtekintése

Nagy árat fizetünk az alacsony hiányért

10 komment


V. G. G.
NOL

Rezsicsökkentés, beruházásélénkítés, a trafikrendszer, államadósság, hiány – ez volt a központi téma a Népszabadság és az ATV közös műsorában, ahol a kormányváltók részéről Kákosy Csaba exminiszter, valamint Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szóvivője válaszolt Simon András és Várkonyi Iván, valamint Lovas Judit szakújságíró kérdéseire.

A középosztály jelentős része csúszik bele a mindennapos szegénységbe. E lecsúszást megállítandó dobnák ki az egykulcsos adót, mert az csak a gazdagok további gazdagodását okozza – mondta Kákosy Csaba sommás véleményként, hozzátéve: Magyarországon egy jó gazdaságpolitikai mixet kell létrehozni, ahol a befektetők úgy érzik, hogy érdemes befektetni, munkahelyeket létrehozni.

– Nem alkotunk 48 óránként törvényeket, kiszámítható feltételeket kívánunk teremteni – tette hozzá Kákosy. Mind ő, mind Heltai elismerte: nem szabad felhagyni az alacsony költségvetési hiányra való törekvéssel. Míg Kákosy azt emelte ki, hogy nem szabad visszatérni a 2010 előtti politikai hibákhoz, gazdaságpolitikai téren is új alapra kell helyezni a kormányzást, addig az LMP szóvivője az államadósságra hívta fel a figyelmet. Szerinte az jottányit sem csökkent az államadósság elleni harc során, s a jelenlegi alacsony hiányért súlyos árat fizet az ország, mert a Fidesz rossz gazdaságpolitikája miatt lényegében egy helyben topog a magyar gazdaság.

 

Lapunk gazdasági rovatvezetője, Várkonyi Iván szembesítette a politikusokat a Transparency International tanulmányával, amelyben kiszámolták, mennyibe kerül a pártok gazdaságpolitikai programja. Mindkét ellenzéki szakember vitatta a számokat. Kákosy szerint nem 800-1000, csak 300-400 milliárd forintba kerül a programjuk, amit azonban elő lehet teremteni, s nem feltétlenül adók kivetésével. Heltai László pedig azt mondta, hogy az áfacsalások radikális csökkentése is komoly mozgásteret adna egy kormánynak.

A rezsicsökkentésről mindketten úgy vélték: igazságtalan és fenntarthatatlan, noha egyetértettek abban is, hogy Magyarországon rengetegen függenek az energiaáraktól, és sokan vannak „gázárcsapdában". Az LMP szerint a zöld- és megújulóenergia-programok óriási beruházásokat jelentenének, ezért Paks helyett ezeket kell támogatni, különösen, hogy általuk hasonló energiatermelés érhető el.

Ami a trafikokat illeti, Kákosy Csaba elmondta: a rendszert meg kell szüntetni, mert semmi szükség a verseny korlátozására, ugyanakkor azt a problematikát nem fejtette ki, hogy a koncessziót nyert vállalkozásoknak óriási kártérítést kell fizetni, ha elveszik tőlük a dohányárusítás monopoljogát.

– Nem lehet visszacsinálni a magán-nyugdíjpénztári rendszert – hangsúlyozta mindkét politikai erő képviselője, de mindketten elmondták: a jelenlegi rendszer viszont fenntarthatatlan, tehát valamit a helyzettel kezdeni kell, garantálni kell a nyugdíjak értékállóságát, s az államnak zsebbe kell nyúlni.

– Szomorú, hogy szétverik a takarékszövetkezeti rendszert, s hogy átsíbolják a takarékszövetkezetek vagyonát egy ismeretlen állami bankba – mondta Kákosy Csaba a hitelezés problémái kapcsán. Ezen a ponton fontos kérdés a devizahitelesek problémája, s mindkét politikus szerint a bankoknak és az államnak is részt kell venni a probléma megoldásában. Heltai szerint a kialakult helyzet a bankok hibája, azért nekik kell nagyobb részt vállalni a probléma megoldásából. Míg az LMP szerint a bankok a problémás hiteleket már leírták, ezért az elsétálás joga meg kell illesse a hiteleseket, addig Kákosy azt hangsúlyozta, hogy nem csak a devizahitelesek jelentenek problémát, mert a forintadósok közül is sokan kerültek bajba. Míg a devizaadósoknak már egy 2010-es euróárfolyam is komoly segítség lenne, az igazi segítséget mindkét hitelfajta esetében az jelenti, ha a családoknak van annyi jövedelmük, amiből ki tudják fizetni a részleteket – összegezte Kákosy Csaba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.