Munkaügyi Hivatal? Ne keresse, megszűnik

Döntött a kormány a munkaerő-piaci intézményrendszer átalakításáról, melynek részeként a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) feladatköreit 2015. január 1-jétől részben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), részben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át.

A szaktárca közleménye szerint a lépést elsősorban az indokolta, hogy a Munkaügyi Hivatal a korábbi struktúrában nem képezett hidat a munkáltatók és az álláskeresők között.

A tájékoztatás szerint az intézményrendszer átalakítása növelni fogja a munkaerő-piaci folyamatok hatékonyságát, mely a munkanélküliség tartósan alacsony szinten tartását is nagyban segíti.

A minisztérium közleményében kifejtette, hogy a következő négy év során a foglalkoztatáspolitika célja – a közfoglalkoztatás célzottabbá tétele mellett – a gazdaság munkaerőigényének növelése, a munkaerő-kínálat minőségének fejlesztése és a hatékony munkaerő-közvetítés lesz. Ehhez egy új, a szolgáltatói szerepre fókuszáló, a vállalkozásokat és a versenyszférában alkalmazható munkaerőt is hatékonyabban elérni képes intézményi struktúra szükséges.

Az NMH megszűnésével a foglalkozás-egészségügyi, illetve a munkahigiénés szakterületet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át, míg a munkavédelmi és foglalkoztatási szakterület az NGM apparátusában kap helyet. A képzési terület a szaktárca új háttérintézményéhez, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz kerül. A munkaerő-közvetítéssel összefüggő jogköröket továbbra is a megyei munkaügyi központok és járási kirendeltségek gyakorolják, míg a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó feladatokat már korábban a Belügyminisztérium vette át – olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.