Mozdonygyár épülhet Magyarországon

Magyarországi mozdonygyártó üzem létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot hétfőn Ionel Ghita, a román Softronic vezérigazgatója és Horváth László, a LAC Holding elnök-vezérigazgatója.

A vegyes vállalat 51 százalékban a Romániában mozdonygyártással és -felújítással foglalkozó Softronic kezében lesz, míg az egyebek mellett a vasúti áruszállításban érdekelt LAC Holding részesedése 49 százalék. A tervek szerint az új magyarországi gyár 2015 végére épül fel (a helyszínt még nem választották ki), 2016-ban pedig az első, közös gyártású mozdony is elkészül. Az első évben két-három mozdonyt értékesítenének, darabonként 2,5-3 millió dolláros áron, később a termelés akár évi több tucat mozdonyra is felfuthat.

Horváth László ismert szereplője a hazai gazdasági életnek. A pályafutását még a rendszerváltás előtt a határőrségnél kezdő üzletember az első Orbán-kormány alatt az állami Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja volt. Emellett 1998 és 2006 között, illetve 2012 óta Magyarország tiszteletbeli kazah konzulja, s ebbéli tisztségében régi jó kapcsolat fűzi Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez. A pénztárgéppiacon addig ismeretlen LAC Holding az érdekeltségébe tartozó LA Pénztárgép Kft.-n keresztül hasznot húzott a kasszák tavalyi kötelező cseréjéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.