Moszkvában azt sem tudják, milyen a magyar bor

Bár akadnak magyar borok az orosz boltok polcain, statisztikailag alig mérhető a jelenlétük az egyre növekvő orosz borpiacon. A legnagyobb hátrányt továbbra is az orosz piachoz képest szerény termelési kapacitás jelenti, igaz, ha a tömegborokban nem is, de az exkluzívabb kategóriában lehet keresnivalójuk a magyar boroknak.

 A harmadszor megrendezett Oroszországi Borfesztiválon a korábbiaknál kevesebb kiállító jelent meg: ezúttal nem voltak olasz, francia, chilei, argentin standok sem. Így viszont a csütörtöktől szombatig tartó moszkvai kiállításon jobban észrevehető az a tíz magyar cég, amely az ország különböző bortermelői régióiból érkezett.

A kiállításon való megjelenést a Magyar befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH) finanszírozta a cégek számára, amelyek döntő többsége még nincs jelen az orosz piacon.

- Voltak olyan tárgyalópartnereink, akiknek felfedezés volt, hogy Magyarországon is termelnek borokat, de a fogyasztók többsége még a szovjet időkből jól emlékszik a magyar borokra - osztotta meg vegyes tapasztalatait az egri Vitavin képviselője. Fekete László szerint a cégnek - amely évi egymillió palackos termelésének csupán egy százalékát szállítja Oroszországba - lehetősége van arra, hogy az ínyenc fogyasztók körében, a magasabb árkategóriájú borok között is megjelenjen.

A boraival jelenleg vidéken - főként Csuvasföldön - bolti forgalmazásban jelen lévő cég képviselője szerint a moszkvai piacra betörni különösen nehéz. Az orosz külkereskedelmi cégek elsősorban a nagy tételben szállító termelőket keresik, hiszen néhány százezres tétel alatt nincs esély bekerülni a nagy bolthálózatokba.

- A 8-10 ezer forintos prémiumkategóriában azonban kisebb tételben is van értelme tárgyalni, ha nem boltokról, hanem éttermekről, szállodákról van szó - mondta lapunknak Kemény Ádám. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezető főtanácsosa szerint a tömegfogyasztóval szemben - aki, ha drágább bort választ, ismeretlenül inkább francia bort fog leemelni a bolti polcról, semmint magyart - az exkluzívabb forgalmazásban érdekelt kifinomultabb fogyasztók körében előkelő helyre kerülhetnek a magyar borok. (Igaz, tavalyhoz képest az oroszországi kivitel csökkent a borral együtt a teljes agrárágazatban, 28 százalékkal, hasonlóan Magyarország teljes exportcsökkenéséhez.)

Hely azonban lenne az orosz piacon: a peresztrojka alkoholellenes kampánya idején az orosz szőlőültetvények 70 százaléka semmisült meg, ma csupán 65 ezer hektáron terem szőlő, míg Franciaországban ennek tizenötszörösén. - A minőségi borokra van igény és egyelőre sajnálatosan alacsony a borok aránya az alkoholforgalmazásban - mondta az orosz parlament alkoholpiaci szabályozásáért felelős szakértői tanácsának tagja. Mihail Blinov a bor jelenlegi hat százalékos piaci részesedésének növekedését várja.

Az alkoholforgalmazás nyolcvan százalékát jelenleg a sör teszi ki - ez különösen az elmúlt tíz évben futott fel Oroszországban - 13 százalékot a vodka, egy százalékot a konyakok adnak. - Egyelőre az orosz fogyasztók még kevéssé értik, mit jelent a jó bor, de néhány év múlva a tömegfogyasztó is többet fog tudni annál, minthogy van borból vörös és fehér.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.