Most már esik a forint

Most már esik a forint árfolyama - a nemzetközi hangulat se kedvez, de a jegybankelnök új intézkedései is az okok között vannak.

Nem túl jó nemzetközi hangulatban stabilan kezdett a forint, ám Matolcsy György utolsó intézkedései tették be a kaput a magyar fizetőeszköznek. Reggel még 295 forintnál kevesebbet kellett fizetni egy euróért a nemzetközi piacokon, ez néhány órával később 296,5 forintig szaladt el.

Önmagában a jegybankelnök-jelölés nem befolyásolta lényegesen a forintárfolyamot - írtuk korábban. Pénteken az euró jegyzése 294,05 és 296,29 forint között, az előző napokénál erősebb mozgási sávon belül alakult. Az elemzők szerint a befektetők kivárnak, miután Matolcsy György múlt heti meghallgatásán nem derült ki, milyen unortodox jegybanki beavatkozásokat tervez – igaz, ezek lehetőségének vizsgálatáról beszélt. Rövid távon azonban az elemzők nem számítanak ilyen lépésekre.

A piacot azonban némileg megrémítette az a hír, hogy a jegybank új elnöke még miniszterként rendkívüli hatalmat adott saját magának, illetve embereinek a jegybankban - vagyis teljes hatalomátvételre készül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.