Most érdemes balatoni ingatlan venni!

15-30 százalékkal csökkentek a vízparti ingatlanok árai az idei év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, s az országban a legnagyobb mértékben a Balatonnál estek az árak.

 Az Otthon Centrum elemzése szerint a Balatonnál folyamatosan nő a kínálat, a kereslet azonban 2010. első három hónapjában egyharmaddal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Nagy számban kerültek a piacra 2-3 éves, újszerű lakások; ezekhez most sok esetben olcsóbban lehet hozzájutni, mint a beruházótól vásárolt új ingatlanokhoz - állapítják meg.

Az igazán keresett ingatlantípusok továbbra is körülbelül 30 százalékkal túlárazottak. A vevők többsége készpénzes, azok, akik nem rendelkeznek elég önerővel és hitellel szeretnének vásárolni, sok esetben nem mernek belevágni a tranzakcióba. A szigorodó hitelezési szabályok mellett gond, hogy sok Balaton-parti település rossz besorolást kapott hitelezhetőség szempontjából. A leginkább keresett ingatlanok közé tartoznak a vízparti vagy vízközeli, újépítésű vagy újszerű, lehetőleg saját vízparttal rendelkező ingatlanok (lakások maximum 30 millió, házak 40 millió forintos értékhatárig), illetve 10 milliós értékhatárig belvárosi ingatlanok.

Nagy az igény jól működő üzlethelyiségekre - lehetőleg hosszú távú bérlővel -, kisebb panziókra, éttermekre, szállodákra.
 Az elmúlt hónapokban nagyobb számban jelentek meg az üzleti szemléletű vevők, akik jó áron keresik a biztos befektetéseket. Ők sokszor csalódnak, hiszen túlkínálat esetén sem csökken a ritkább, egyedibb ingatlanok ára - jegyzik meg. A másik nagy vevői csoportot azok alkotják, akik szükségből vásárolnak. Belőlük kerülnek ki a víztől távolabb, kisebb, rosszabb állapotú ingatlanok tulajdonosai.


Az Otthon Centrum drasztikus változásra itt nem számít a következő két évben, a cég szerint továbbra is marad az erős túlkínálat.
Az árak a válság előtti időszakhoz képest már tavaly mintegy 15 százalékkal csökkentek; az Otthon Centrum idén még nem tapasztalt további csökkenést. A leginkább keresett ingatlanok közé egyebek között az újépítésű (iker)házakat és a vízparti vagy panorámás házakat tartoznak.

A Dunakanyar vízparti ingatlanpiacát az elmúlt évek során leginkább a másfél éve átadott Megyeri híd, illetve az árvíz törvény befolyásolta, utóbbi sok potenciális vevőt tántorított el a vásárlástól - állapítják meg. A Dunakanyarban élénkül a piac Szentendrén és környékén, itt idén főként a 20-50 millió forint közötti ingatlanokat keresik.

A Duna bal partján, Vác környékén is megmozdult a kereslet, nőtt az érdeklődés az olcsóbb ingatlanok, például a külterületi téliesített nyaralók iránt is. A vízhez közeli, de nem árvízveszélyes területeken lévő vízparti kilátással, esetleg panorámával rendelkező ingatlanok piacán azonban erős szezonalítás figyelhető meg az eladásokban.

A Fertő-tó környékén a válság előtti időszakhoz képest szembetűnően nőtt a kereslet az olcsóbb ingatlanok iránt. A kínálat elsősorban a kényszerértékesítések miatt bővült, piacra kerültek eddig nem megvásárolható házak. Leginkább a Sopronhoz közeli települések a kedveltek, ahol 10-15 millió forint közötti házak iránt van számottevő kereslet. Nehéz eladni ugyanakkor a nagy értékű, 25 millió feletti ingatlanokat. A tó környékén a hegykői termálfürdő fejlesztésével növekedhet az ottani lakóingatlan-beruházások száma - jelezte az Otthon Centrum.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.