galéria megtekintése

Most csökkenhetne az áramdíj – a kormányt így már nem érdekli?

Három százalékkal olcsóbban szállítja jövőre az MVM a zsinóráramot, mint tavaly, ami lehetőséget adna némi rezsicsökkentésre. A kormány azonban a piaci történéseket, úgy tűnik, nem akarja lekövetni, pedig megtehetné.

Az ideihez képest három százalékkal olcsóbban szállítja jövőre az úgynevezett zsinóráramot a Magyar Villamos Művek (MVM) – derült ki a cég éves árverési adatainak összevetésével. Most a tavalyi, kilowattóránként (kWh) 13 forint 21 fillér után 12 forint 76 fillér ár alakult ki.

Eme irányadónak tartott áramtermék jövő évi szállítására az MVM évente egyszer, rendszerint novemberben tart árverést. Ezen túlmenően egyéb – nem az év vagy a nap egészére vonatkozó – szállításokra negyedévente is kiírnak árveréseket. A most kialakult zsinór­áramár az utóbbi hét év legalacsonyabbja.

Az MVM-árverésen értékesített mennyiség egyébként folyamatosan csökken. Míg 2009-ben 1,3 terawattórát (TWh) értékesítettek, addig idén már csak 0,6-ot. Ez a magyarországi fogyasztás mintegy két – csak az üzleti fogyasztókra vetítve három – százaléka. Szakértők ennek kapcsán lapunknak úgy fogalmaztak: habár az állami cég árverésének jelentősége folyamatosan csökken – az MVM immáron napi áramtőzsdét is üzemeltet –, az éves árverés eredménye mégiscsak irányadó.

 
A zsinóron nem múlik az ár
A zsinóron nem múlik az ár
Mediaworks/archív

A szakértő megjegyezte: az árcsökkenés alapvetően európai szintű hatások következménye, aminek elsődleges okaként a Németországba telepített, úgymond ingyen termelő szél- és napelemerőműveket említette. A térségben továbbra is erős a balkáni áramkereslet, és túl szűkek a határon átívelő vezetékek, ami nem változott jelentősen, így ez a németnél csak tartósan magasabban tartja a hazai tőzsdei áramárakat.

Annak kapcsán, hogy a német fejlesztésekre visszavezethető magyar árcsökkenés irányt szabhatna-e egy további hazai lakossági rezsicsökkentéshez, leszögezték: közvetlenül nem, hisz az MVM-árverésen csak a lakossági körön kívüli ügyfelek kereskedői vehetnek részt. A magyar állam külön rendeletben fixálja azt az árat, amennyiért az MVM a lakosságnak szánt áramot a szolgáltatóknak értékesítheti. Ez az érték körülbelül tizedével magasabb, mint a mostani árverésen kialakult 12,8 forintos ár: az év eleje óta kWh-nként 14 forint.

Szakértők óvnak a két érték összehasonlításától, mivel az MVM által a lakosságnak eladott áram nemcsak „zsinór”, hanem annál drágább, jellemzően csúcsidőben szolgáltatott terméket is tartalmaz. Ettől azonban még a zsinóráram áresése kifejthetne nyomást a lakossági árakra is.

A háztartások e tőzsdei áraknál jóval többet, kWh-nként közel 40 forintot fizetnek az áramért. Ennek a fele az áram lakásig való elszállításának költsége. Bár elvileg ez is csökkenhetne, épp ennek emelése érdekében zajlik most Magyarország ellen uniós kötelezettségszegési eljárás.

Az áramár csökkentése érdeké­ben a kabinet most épp a paksi hulladékok elhelyezésére szánt pénzeket vonná el, ami a Miniszterelnökség szakmai berkeiben is tiltakozást váltott ki. Arra azonban, hogy a piaci árak csökkenése miatt metsszék vissza a lakossági áramtarifákat, az Orbán-kormány, csakúgy, mint eddig, továbbra se mutat semminemű hajlandóságot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.