galéria megtekintése

Most az informatika felé nyit az MVM

1 komment


Marnitz István

Az MVM Magyar Villamos Művek alkalmas arra, hogy két éven belül felvásárolja az összes hazai áramszolgáltatót – derült ki az állami energiacsoport tegnapi sajtótájékoztatóján. Az orosz gáz behozataláért is felelős MVM lát lehetőséget gázárcsökkentésre. A csoport amúgy hangsúlyozottan nyitna az alternatív energiák, az informatika és a távközlés irányába, versenytársként pedig akár a Google-ra vagy a Yahoora is tekint.

A magyar számviteli szabályok szerint 14,7 milliárdos nyereséget ért el 2015-ben az MVM Magyar Villamos Művek Csoport – közölte tegnap az MVM tavalyi évét, illetve a 2020-ig terjedő stratégiáját bemutató sajtótájékoztatón kérdésünkre Kóbor György gazdasági vezérigazgató-helyettes. A magyar állam ebből 7,8 milliárd forint osztalékot vesz fel. Ez jelentős emelkedés a 2014-es mélyponthoz képest, amikor az eredmény a 2012-es 74 milliárdos csúcs után nyolcmilliárdos veszteségbe csúszott.

A tájékoztatón amúgy a közel 1300 milliárdra emelkedő rekordárbevételükre helyezték a hangsúlyt. Kiemelték a nemzetközi eredménymércének számító kamat, adózás és értékcsökkenés előtti eredményt (EBITDA) is, ami tavaly 108 milliárdra sikeredett. Stratégiája részeként az MVM az EBITDÁ-t 2020-ig megkétszerezné – jelentette be Csiba Péter elnök-vezérigazgató. Kóbor György előadásából kiderült: tavaly mintegy harmincmilliárddal kevesebbet, közel hatvanmilliárd forintot fordítottak fejlesztésekre. A létszám mintegy kétszáz fővel, valamivel több, mint 8100 főre csökkent. Adók, járulékok vagy például „filmalap-támogatás” jogcímén mintegy 120 milliárd forintot fizettek be az államnak.

Az új elnök-vezérigazgató, illetve helyettese bemutatójának fő üzenete az volt, hogy az MVM szinte bármivel foglalkozna, ami hasznot hoz. A tavaly kinevezett Csiba Péter – elődjénél érezhetően fesztelenebb előadásában – az eddigi utat tévesnek nevezte. Az iparág nagyjai, mint például az RWE, az E.ON, az EDF, a CEZ vagy az Engie (volt GDF Suez) piaci értékük nagy részét elvesztették. Az MVM alkalmazkodna az alapjaiban megváltozó iparági környezethez. Így nyitnának az új irányok, például a megújuló energiák, az elektromos autók vagy az „okos hálózatok” irányába. De többször szóba hozták az informatikát és a távközlést is. Az ismeretlen jövőre való mihamarabbi felkészülés jegyében kiemelten költenének fejlesztésekre, innovációra. Figyelmüket immár olyan informatikai konszernekre is kiterjesztik, mint például a Google vagy a Yahoo.

 

Emellett a jelenlegi áram- és gázüzletet is megőriznék, fejlesztenék. Így jelentős hangsúlyokat kapnak az MVM – mindeddig sikertelen – térségi terjeszkedési tervei. Csiba Péter emellett folyamatos hatékonyságjavításra, Kóbor György pedig nyereségarányos eladósodottságuk szinten tartására tett ígéretet.

A tájékoztatón csak nagyon áttételesen utaltak ama információnkra, miszerint az MVM szívesen vásárolna külföldi tulajdonú hazai energiaszolgáltatókat is. Csiba Péter kérdésünkre közölte: az MVM a tulajdonos – értsd: a kormány – döntésétől függően két éven belül alkalmas lenne a hazai áramhálózatok megvásárlására. Szavaiból kitűnt, hogy nyitottak akár a gázszolgáltatókra is. (Ez pikáns, mivel e feladattal a kormány a Miniszterelnökséghez tartozó ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatót bízta meg.)

Arra a kérdésünkre, hogy az orosz gázárak leesése, illetve a lakossági tarifák szinten maradása között mennyi haszon keletkezett a – lakossági gáz behozatalát nagykereskedőként végző – MVM-nél, Csiba Péter úgy fogalmazott, lát gázárcsökkentési lehetőséget. Orosz gázáruk kifejezetten versenyképes – tette hozzá.

Alkuk

Szokatlan nyíltsággal fogalmazta meg az MVM és az állami tulajdonos viszonyát Kóbor György gazdasági vezérigazgató-helyettes. Eszerint céljuk nem a költségvetés „pumpolása”, forrásaikat saját növekedési eredményükből teremtenék elő. Az állammal viszonyuk alkuk eredménye, de a tulajdonos szempontjait minden tekintetben tiszteletben tartják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.