Most 50 millióra büntette az MNB a renitens bankot

Az MNB pénteki határozatában 48,8 millió forint ismételt bírsággal sújtotta Banif Plus Bankot az elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás megsértése miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálta a Banif Plus Bank Zrt.-vel kapcsolatos korábbi határozatában foglaltak teljesítését. A bank több mint 21 300 szerződés esetében – korábbi kötelezése ellenére – május végéig sem tett eleget elszámolási kötelezettségének, korlátozva ezzel a fogyasztókat jövőbeni anyagi lehetőségeik áttekintésében és tervezésében.

Az MNB május 11-én közzétett határozatában azt állapította meg, hogy a Banif Plus Bank Zrt. az április végi törvényi határidőig több mint 35 500 szerződése kapcsán követett el mulasztás, mire 18 milliós bírságot sóztak a nyakába.

Mosz ismételten kötelezték a Banif Plus Bankot, hogy haladéktalanul küldje meg az elszámolásokat a fogyasztóknak, emellett további 48,8 millió forintos bírsággal sújtotta az intézményt. A bírság összegének meghatározásánál a jegybank figyelembe vette a jogsértő állapot tartamát, a késedelem mértékét, illetve az érintett fogyasztói kör nagyságát is. Az elszámolások megküldésére várhatóan 2015. június végéig kerülhet sor a pénzügyi intézmény esetében.

Nemrég két pénzügyi vállalkozás és egy kereskedelmi bank összesen 7,5 millió forint bírságot kapott amiatt, mert késve küldte ki a fogyasztóknak az elszámolási értesítők egy részét. Az elszámoláshoz kapcsolódó jegybanki vizsgálatok 2016 elejéig tartanak, jogsértés esetén az MNB haladéktalanul fellép, s szükség esetén intézkedést hoz az érintett pénzügyi intézménnyel szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.