MOL: beismerte az OMV hogy nem voltak barátiak a szándékai

Az OMV osztrák olaj- és gázipari társaság a Mol Nyrt. tulajdonában lévő Slovnaft szlovák vegyipari vállalat megszerzésére pályázott egy csereügylet keretében, amelyet a Surgutneftegaz (Szurgutnyeftyegaz) orosz energetikai céggel terveztek megkötni - mondta az OMV két vezető beosztású munkatársa a DowJones hírügynökségnek. A Mol szerint a hírügynökségi beszámoló nyomán egyértelművé vált, hogy az OMV szándékai nem voltak barátiak, és utólag beigazolódtak azok a félelmek, amelyek a régió felosztásával kapcsolatosan megfogalmazódtak.

Az amerikai gazdasági hírügynökség jelentése szerint az OMV-nek a Molban meglévő 21,2 százalékos részvénycsomagja cseréjéről szóló elgondolást Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója terjesztette elő egy felügyelőtanácsi ülésen, 2009 márciusában, röviddel azelőtt, hogy az osztrák cég eladta a Mol-papírokat az orosz cégnek.

A tervezett ügyletről Wolfgang Baumann, az OMV egy felügyelőbizottsági tagja beszélt a hírügynökségnek. "Az OMV-t régóta érdekelte a Slovnaft, tárgyalt is a cég eladásáról a Mollal, de nem sikerült megállapodni" - mondta Baumann szerdán, egy szerdán tartott bécsi bírósági meghallgatás szünetében. "A Mol-részesedés értékesítése úgy merült fel, mint egy újabb lehetőség ennek a célnak az elérésére" - mondta.

A DowJones szerint az információk megerősítik, hogy az OMV érdeklődött a Slovnaft iránt, és igazolják a MolMol-részesedését a Surgutneftegaznak, miután sikertelenül törekedett magának a Molnak a megszerzésére - áll a jelentésében.

A beszámolóra reagálva Somlyai Dóra, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy "a bírósági tárgyaláson teljesen egyértelművé vált: az OMV vezetői nyilatkozatukkal elismerték, hogy szándékaik nem voltak barátiak. És utólagosan is beigazolódtak azok a félelmek, amelyek a régió felosztásával kapcsolatosan megfogalmazódtak." Hozzátette: a Slovnaft nagy valószínűséggel az OMV-hez került volna, míg a Molt feldarabolták volna, ami korlátozta volna a versenyt, és komoly kérdéseket vetett volna fel a térség energiapolitikájával kapcsolatban. 

Az OMV vételi opciót kívánt szerezni a Slovnaftra - erősítette meg a DowJones szerint Stefan Waldner, az OMV felvásárlási és összeolvadási tevékenységért felelős vezetője a bíróságon tett tanúvallomásában. Az eljárást Wolfgang Ruttenstorfer kezdeményezte egy döntés ellen, amely szerint a vezérigazgató manipulálta a piacot a Mol-részesedés értékesítésével összefüggésben.

Waldner elmondta, hogy két forgatókönyvet dolgozott ki az OMV számára a JP Morgan befektetési bank, amelyet az osztrák társaság felkért, hogy vizsgálja meg a Mol-részesedés értékesítésének lehetőségeit. A második számú forgatókönyv, amelyet az OMV előterjesztett az orosz féllel kezdett tárgyalásokon, azt tartalmazta, hogy az OMV vételi opciót szerez a Slovnaftra a Mol-részesedésért cserébe. A "második forgatókönyvet választottuk, a végleges szerződésbe azonban nem került be a vételi opció" - közölte Waldner részletek ismertetése nélkül.
    Waldner később a hírügynökségnek elmondta, hogy a vételi opciót a Surgutneftegaz kezdeményezésére hagyták ki a megegyezésből.
    Az OMV úgy értékelte, hogy komoly stratégiai szinergia érhető el a Slovnaft megvásárlásával, és összekapcsolásával az ausztriai Schwechatban működő olajfinomítóval a Pozsony és Schwechat között tervezett olajvezeték révén - mondta Wolfgang Baumann.

Somlyai Dóra az MTI-nek elmondta: a Mol az OMV felvásárlási szándékával kapcsolatban a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy az nem baráti, és a Mol-csoport részvényesei, valamint a magyarországi és közép-európai stakeholderek számára óriási értékrombolást jelent. Az OMV célja kizárólag egy konkurens kiszorítása volt, s erről az után sem tett le, hogy az Európai Unió versenyjogi vizsgálatának eredményét be sem várva visszavonta vételi ajánlatát. 

Az OMV vezetőinek a bíróság előtt tett nyilatkozatából kiderült, hogy az OMV minden áron meg akarta szerezni a Slovnaft pozsonyi finomítóját, ami lényegesen hatékonyabb, mint a saját schwechati üzeme. A Slovnaft a Mol-csoport stratégiailag jelentős és sikeres tagja, míg egy OMV-felvásárlás esetén a pozsonyi finomító csak a schwechati finomító szolgáltatójává vált volna.

"Önmagáért beszél a tény, hogy miközben az OMV folyamatosan tagadta a nyilvánosság előtt, hogy megválna a Mol-részvényeitől, eladásáról konkrét tárgyalásokat folytatott" - mondta Somlyai Dóra. 

A Der Sandard című bécsi lap csütörtöki beszámolója alapján a DowJones jelentésében említett fellebbviteli eljárást az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) egy döntése ellen indították. Az FMA 20 ezer euró büntetést szabott ki Ruttenstorferre piaci manipuláció miatt. A fellebbviteli eljárás a bécsi Független Közigazgatási Szenátuson zajlik. A Bécs város hivatalos honlapján elérhető adatok szerint a testület különleges jogorvoslati hatóságként működik. 

Az MTI korábbi beszámolója szerint az FMA 2009 tavaszán kezdett el vizsgálódni Wolfgang Ruttenstorfer ellen, bennfentes információval való visszaélés gyanújával. A felügyelet 2009 augusztusában zárta le a vizsgálatot, jelentését vádemelési javaslattal továbbította az ügyészséghez. 

Az ügy háttere, hogy 2009. március 23-án a vállalatvezető 632 ezer euró értékben vásárolt OMV-részvényeket, 26 ezer 500 darabot. Egy ugyanaznap megjelent interjúban kijelentette, hogy a vállalat egyelőre meg akarja tartani a részesedését a Molban. Egy héttel később, 2009. március 30-án az OMV meglepetésre a teljes Mol-részesedését eladta a Surgutneftegaznak, 1,4 milliárd euróért. Az eladás utáni napokban 3,3 százalékkal, 24-ről 26 euróra emelkedett az OMV-részvények árfolyama. ellenséges átvételének lehetséges következményeivel összefüggő magyarországi félelmeket. Az OMV 1,4 milliárd euróért adta el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.