A Norm Benzinkút egyik tulajdonosa az Imfa Petroleum Kft., a másik a cég székhelyének címét is nevébe foglaló Benczúr 13. Irodaház Kft. Ez utóbbi vállalkozás a belize-i bejegyzésű Normeston Trading Ltd. tulajdonában áll. Az offshore-gyanús cég ugyanakkor nem ismeretlen a magyar piacon: 2009-ben uniós engedéllyel vásárolhatta meg a Mol nem sokkal azelőtt alakult energiakereskedőjének felét.
A mögötte álló végső haszonhúzóra azóta sem derült fény: az EU annyit árult el, hogy a cég tulajdonosa orosz magánszemély. A Normeston később az azóta MET-té átkeresztelt és üstökösként felívelő pályájú energiakereskedőt olyan offshore-jellegű céghálózatoknak adta el, amelyek ismert tulajdonosai között feltűnik a kormányfő bizalmasa, Garancsi István is. A MET székhelye viszont azóta is megmaradt a Benczúr utca 13/B-ben, mostantól társbérletben a Norm Benzinkúttal.
Az Imfa Petroleum tulajdonosa a szintén nem ismeretlen Fazakas Imre, akinek neve leginkább a Mol horvátországi korrupciógyanús ügyében került elő mint az állítólagos korrupciós pénzeket átutaló offshore-szerű cégek, a Ceroma és a Hangarn háttérembere.
Az ügy szereplőinek további közös pontja Tóth József, aki a Benczúr utcai székházat korábban elfoglaló, annak nevét is adó Moltrade-Mineralimpexet a 90-es évek közepén vezérigazgatóként vezette. Tóth József Mol-ügyvezetőként is együtt dolgozott Geszti Lászlóval. Az Index Fazakas mellett Tóth nevét is fellelte a Hangarnban. Tóth József jelenleg többek között a világ egyik legfontosabb energialobbiszervezeteként számon tartott World Petroleum Council, valamint a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, Szingapúr magyarországi tiszteletbeli főkonzulja, illetve az egykor molos Olajterv résztulajdonosa.
Lapunk megkeresésére Fazakas Imre azt mondta: arról, hogy a Lukoil értékesíteni kívánja közép-európai egységeit, ő mint Oroszországban tevékenykedő iparági szakember értesült. Kapcsolatrendszerére példaként megemlítette, hogy korábban a Gazprom egykori magyarországi bankjánál, az Általános Értékforgalmi Banknál vezérigazgató-helyettesként dolgozott, egy időben pedig az – azóta tönkrement – orosz Jukosz olajvállalatot képviselte. Érzékeltette, hogy a Lukoil például a Gazprom-tulajdonú szerb NIS-szel folytatott sikertelen tárgyalásokat az értékesítésről, ők pedig „jókor tettek jó ajánlatot”.
A vételárat nem árulta el, csak annyit, hogy egyelőre letétet fizettek. (Egy átlagos kút könyv szerinti ára több százmillió forint, így az ügylet értéke akár a harmincmilliárd forintot is megközelíthette.) Ennek biztosítékát a Lukoil számára Fazakas Imre szerint az orosz kőolajiparban tevékenykedő, a Molnak is szállító Normeston jelentette.
Annak kapcsán, hogy a magyar piacot toronymagasan vezető Mol a versenyhivatali korlátok miatt már nem vásárolhatott ekkora hazai hálózatot, viszont a Norm Benzinkút és a Mol között több kapcsolat mutatható ki, Fazakas Imre rögzítette: a magyarországi energiaiparban a Mol megkerülhetetlen szereplő, de nincs tulajdonosi kapcsolatuk sem a Mollal, sem az olajcég bármely vezetőjével. Elismerte ugyanakkor, hogy hasonló választ már több ügyben meg kellett fogalmaznia: például a zágrábi bíróság előtt, ahol a Hangarn és a Ceroma vezetőjeként, résztulajdonosaként kérdezték. A Mol értelemszerűen lehetséges üzemanyag-beszállítójuk, de –csakúgy, mint eddig – más forrásokat is vizsgálnak.
Fazakas Imre szerint azzal, hogy Lukoil-kutak irányítása Magyarországra kerül, a jelenleg veszteséges cég hatékonyabbá és így rövid időn belül nyereségessé tehető. Szavai szerint a kutakon még legalább két évig megmarad a Lukoil felirat, amiért fizetnek is. Arról, hogy mi lesz azután, egye lőre korainak tartotta nyilatkozni. Megfogalmazása szerint „jelenleg” szakmai befektetőknek tekintik magukat.
