Az első negyedévben a termelékenység, valamint a bruttó felhalmozás és a beruházás rátája is csökkent. Az export az egyetlen húzóerő az uniós forrásokkal serkentett állami beruházások mellett, s az ipar javuló teljesítménye mögött is a kivitel húzódik meg, mert a belső értékesítés a kilencvenes évek szintjére esett vissza. Ennyit az újraiparosítási álmokról –tette hozzá.
– Már két éve azt mondjuk, hogy nem a válság a probléma, hanem az, hogy a gazdaság mocsárba került, s beleragadhat. Egy százalék körüli növekedéssel együtt lehet élni, de rosszul és perspektívátlanul, ezért megy el a tőke és a képzett munkaerő is. A külső környezet valóban kedvező, a brüsszeli pénzek is jönnek, de a 2014-es új uniós költségvetési keretből kevesebb jut, új rendszerben, ki tudja pontosan, mikortól és mire – jegyzi meg Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.
A konzultációkon a magyar kormány képviselői derűlátóbban ítélték meg általában is a helyzetet, a potenciális növekedési ütemet pedig 2,5 százalékban határozták meg, s nem mutattak különösebb fogékonyságot az IMF reformprogramjának felkarolására. Sőt a gazdasági minisztérium egyik illetékese a Portfolio.hu portálon alaptalannak nevezte az IMF számításait, s azt állította, hogy a külföldi elemzők megfeledkeztek a munkaerő-piaci aktivitási ráta emelkedéséről és a bizalom erősödését tükröző csődkockázati felár (CDS) csökkenéséről. Csakhogy az IMF tanulmányai tartalmazzák ezeket az adatokat is, de további változást szorgalmaznak. Kétségkívül lejjebb ereszkedett a felár, amely 2012-ben 600 bázispont környékén is járt a 2010-es 170-hez képest, ám a jelenlegi alig 200 alatti szint is messze- messze meghaladja a cseh, szlovák, lengyel értékeket, vagyis lehetne további célokat kitűzni.
Megkérdőjeleződnek a tanulmányokban a kormányzat azon tervei is, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdasága, növekedési központja jöjjön létre Magyarországon. A potenciális növekedést vizsgáló elemzés rámutat: a német közép-európai értékesítési láncba ékelődött magyar gazdaság a válság óta veszített exportlendületéből, a dinamika 13-ról három százalékra lassult, bár még mindig a kivitel a fő mozgatórugó. Közben azonban romlott a tőkevonzó képesség, megcsappant a beérkező működő tőke mennyisége is.
A világexportban csökken a magyar részesedés, miközben a másik három visegrádi ország esetében nem ez a helyzet. A kiviteli veszteségnek azonban nincsenek árazási okai, az árfolyam és az egységnyi munkaköltségek megfelelően alakulnának, de a gazdaságpolitikai és az intézményi környezet gyenge. Ezért esik vissza Magyarország a versenyképességi listákon. De elmarad a magyar beruházási ráta és termelékenység is a régiós teljesítménytől, s a szakadék egyre inkább tágul. Ennek egyik oka az, hogy a piactorzító különadók és árszabályozások fékezik a versenyt, s a pluszterhekkel sújtott ágazatokban elmaradnak a szükséges beruházások is.
Az uniós pénzből finanszírozott állami beruházások és a jegybanki hitelprogram révén tavaly 18 százalékra kúszott fel a beruházási ráta. Ez jóval kisebb a válság előtti 23 százaléknál. A reformajánlásokon belül a konzultációk során az IMF szakértői felvetették: a GDP három százaléka alá leszorított költségvetési hiány eredmény, de szerkezete nem támogatja a gazdaság növekedését. A szociális juttatások rendszerétől a veszteséges állami vállalatok helyzetén át az áfacsalás megakadályozásáig sok mindent lehetne tenni. Az innováció támogatásával feljebb kellene lépni az értékláncban, kivezetni a torzító adókat, javítani az üzleti környezetet, csökkenteni az adóéket az alacsony keresetűek körében, korlátozni az állami beavatkozást, élénkíteni a magánberuházásokat, a szakképzést a gazdaság igényeihez igazítani. S akkor talán át lehetne térni a leszakadóról a felzárkózó pályára.
