galéria megtekintése

Tizenhárommilliárdba kerül az állami mobilhálózat, és aligha fog megtérülni

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 10. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Negyedik, ezúttal állami mobilhálózat épül ki 12,8 milliárd forintért, amely például a mérőórák kommunikációját hivatott biztosítani. Az állami MVM Net Zrt. információnk szerint már a szállítót is kiválasztotta – közbeszerzés nélkül a kínai Huaweire esett a választás. Az továbbra sem világos, hogy a beruházás megtérül-e valaha.

Hamarosan elkezdődhet az állami mobilhálózat építése. A Népszabadság információi szerint az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM Net Zrt. a napokban szerződést köt a 450 megahertzes mobil adatátviteli hálózat (ezen az általunk használt rádiótelefonok nem működnek) kiválasztott szállítójával, amely – piaci információink szerint – a kínai Huawei.

Megkeresésünkre az állami cég közölte, hogy az LTE-technológiát használó hálózat 12,8 milliárd forintos költséggel épül ki, és a szállító kiválasztására közbeszerzési eljárást nem írtak ki.

Az átlátható versenyeztetést biztosító eljárás mellőzésére a vállalat szerint azért nyílt lehetőségük, mert az MVM Netet a közbeszerzési törvény – a benne megfogalmazott kivételek miatt – nem kötelezi erre, függetlenül attól, mennyi pénzt költ el a projektre.

 

– Az említett beruházás komplexitására és volumenére tekintettel, a lehető legkedvezőbb feltételekkel történő szerződéskötés érdekében az MVM Csoport a saját belső szabályzata szerinti versenyeztetési eljárás keretében választja ki a rendszerszállító és generálkivitelező partnereket – közölte lapunkkal a társaság. Az MVM Csoport belső beszerzési előírásairól a nyilvánosság sok konkrétumot nem ismerhet, így azt sem tudhatjuk, a 450 megahertzes mobilhálózat esetében pontosan milyen szempontok szerint történt a kiválasztás. Azt is csak sajtóértesülésekből tudjuk, hogy az Ericsson, a ZTE és a Huawei jelentkezett, a beszerzésről az MVM Net konkrétumokat mindeddig nem közölt.

Mobilhálózatra kötött mérőóra
Mobilhálózatra kötött mérőóra
Reuters

Néhány alapinformációt azért lehet tudni. Az MVM Net tavaly tavasszal nyerte meg a 450 megahertzes sáv hasznosítási jogát, arra április utolsó napján szerződött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH). Akkor még rohamtempóban kívánták megépíteni a hálózatot. A Népszabadság többször írt arról, hogy egy idejétmúlt technológiára mintegy tízmilliárd forintot költöttek volna el, ám tavaly erre akkor mégsem kaptak engedélyt a tulajdonos MVM-től, valamint az éppen hivatalba lépő és minden beszerzést leállító Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől. Később módosították a projektet, modernebb LTE-technológiát vettek célba, ami növelte a költségeket is. Végül az anyavállalat decemberben adta áldását a beruházásra.

Az MVM Net a zöld jelzésre jelentős csúszásba került, hiszen a frekvenciasáv használatáról szóló szerződés szerint már az év elejére biztosítania kellett volna az adatátvitelt az egy számjegyű utak mentén és kilenc nagyvárosban. A késedelmek miatt a hatóság 12 millió forintra büntette meg az állami céget, és előírta, hogy idén június végéig milyen lefedettséget kell elérnie, valamint hogy

a cég december 31-ig biztosítsa a szolgáltatást az ország összes egy számjegyű útján.

Nem tudni, hogy a júniusi határidő teljesült-e, mivel azt sem az NMHH, sem a cég nem hozta tudomásunkra.

Lapunk megkeresésére az MVM Net azt írta, hogy a hálózat már most több mint 30 százalékos országos lefedettséggel rendelkezik, a rendszer több sikeres tesztelésen átesett, és számos kormányzati célú alkalmazásra használják is próbaüzemmódban. A teljes hálózati készültséget – a frekvenciahasználati szerződésben vállalt 95 százalékos területi lefedettséget – a hálózat várhatóan 2016 márciusában érheti el. E közlés azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett másfél év helyett a teljes LTE 450 hálózat nyolc hónap alatt készülhet el.

Online villanyóra és az előfizető
Online villanyóra és az előfizető
Reuters

Magyarázatra szorul, hogyan lehet már most 30 százalékos a lefedettség. Az elérést úgynevezett pilotrendszerekkel biztosítják, amelyek szállítása és üzembe helyezése a pályázat része és feltétele volt. Minden jelentkezőnek három bázisállomásos rádióhálózatot kellett biztosítania.

Továbbra is nagy kérdés, megtérül-e valaha is ez a beruházás:

a projekt üzleti tervében a hírek szerint évi 1,6 milliárd forint bevétellel számolnak az M2M (gépek, tehát például a takarékosabb energiafelhasználás érdekében gáz- vagy villanyórák, valamint a központ; a kamionok útdíj-regisztrációs egységei; esetleg az online pénztárgépek közötti) kommunikációból, miközben meghatározó iparági szereplők szerint jó esetben néhány százmilliós lehet a piac. Az okosmérők közötti kommunikációt illetően időközben már kiderült: maga az MVM sem számol annyi ilyen készülék telepítésével, mint korábban. Így a fő bevételi forrás is visszaszorulhat, az MVM Net pedig kénytelen lesz a piaci szolgáltatókkal versenyezni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.