Miskolcon tejipari céget mentenének

Húsipari forgatókönyv szerint mentené meg a helyi tejipart és csaknem száz munkahelyet Miskolc önkormányzata. A helyhatóság azonban egyelőre azt keresi, hogy milyen forrásból tudná az ügyletet finanszírozni.

A felszámolás szélére került miskolci Minna Zrt. olyan nagy tartozást halmozott fel, hogy azt a vagyona aligha fedezné – írja a NAPI GAzdaság mai száma –, ám Miskolc a jelek szerint fantáziát lát a cégben, és húsipari mintára megmentené a társaságot. Az illetékes minisztériummal és kormányzati szervekkel már egyeztetett az önkormányzat, az elkészített üzleti terv alapján megkezdődött egy önkormányzati tulajdonú cég létrehozása, a financiális alapok megteremtése is, amely az állami felszámolás után átvehetné az üzem működtetését − válaszolta a gazdasági lap kérdésre Liebmann Katalin, a miskolci polgármesteri hivatal sajtófőnöke.

Az önkormányzati tulajdonba vétel, illetve a későbbi működtetéshez szükséges összeg előteremtéséről jelenleg tárgyal az önkormányzat, ezért részletekről egyelőre nem nyilatkoztak. Az önkormányzati mentésről Kriza Ákos polgármester beszélt egy múlt heti sajtótájékoztatón.

Az üzem ugyanakkor nem állt le. Bár a polgármester nyilatkozata szerint a Minna időközben fizetésképtelenségre hivatkozva megszüntette tevékenységét − a cégnyilvántartásban egyelőre nincs nyoma sem csődeljárásnak, sem felszámolásnak, sem végelszámolásnak −, a miskolci üzemet bérbe adták az egyiptomi tulajdonban lévő Milknet Kft.-nek, amely jelenleg bértermelésben folytatja a cég tevékenységét, és az önkormányzat szerint feltehetően jogutódnak tartja magát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.