Miskolc az új BMW-gyár lehetséges helyszínei között

Az Egyesült Államok és Kína után Kelet-Európában építene autógyárat a német BMW konszern, mely több helyszínt vizsgál.

Új autógyárak építését tervezi Kelet-Európában a BMW, mely Miskolcot és környékét is felvette listájára. A Handelsblatt német üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségébe csábítsák a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között. A német konszern 2001-ben már foglalkozott a gondolattal, hogy Szlovákiában vagy Magyarországon épít gyárat, de végül a volt NDK-ban fekvő Lipcsét választotta - írta a Handelsblatt.

Bár mind a szlovák, mind a magyar kormány tárt karokkal várná a németeket, Kelet-Európa esélyei egy BMW-beruházás megszerzésére egyre csökkennek, mert az euróövezeti államadósság-válság miatt gyenge az európai piac - írta a lap. Az autógyártó cégnek az importot terhelő adók és vámok, valamint az árfolyamkockázatok elkerülése érdekében oda kell telepíteniük gyártókapacitást, ahol el is tudják adni a kocsikat. Kínában például május végén adják át a második BMW-gyárat, a leginkább valószínűnek pedig az tűnik, hogy legközelebb Brazíliában vagy Mexikóban építenek új üzemet - írta a Handelsblatt. Az európai piac gyengeségét jelzi, hogy egyre többször kell az Európába szánt kocsikat átirányítani Amerikába vagy Kínába, amelyek a BMW első és második legnagyobb felvevőpiacai.

Miskolc polgármestere szerint a borsodi megyeszékhelyen minden feltétel adott egy olyan jelentős beruházáshoz, mint amilyen egy autógyár. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) a Handelsblatt pénteki cikkére reagált, miszerint új autógyárak építését tervezi a BMW, amely Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket, közöttük Miskolc neve is felmerült. A német üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között.

Kriza Ákos közölte, a város folyamatosan dolgozik azon, hogy ilyen jelentős beruházás a borsodi megyeszékhelyen valósuljon meg, ahol ehhez jószerivel minden feltétel adott. A BMW tervezett beruházásához mind terület, mind szakképzett munkaerő, mind szakképzés lenne, "mindazon kritériumok, amelyek a befektetőnek szükségesek, itt adottak" - mondta az MTI-nek a polgármester.

Miskolccal közvetlenül még nem vette fel a kapcsolatot a bajor autógyár - jelezte Kriza Ákos, hozzáfűzve: egy ilyen cég Magyarországra jövetele nemzetstratégiai kérdés.

A BMW az eladott kocsik számát a tavalyi 1,67 millióról 2016-ra 2 millióra kívánja emelni, e cél elérését szolgálja a gyártókapacitás bővítése. A beruházás vagy beruházások helyszínéről idén ősszel dönthetnek. A cég egyszer már - 2001-ben - foglalkozott a gondolattal, hogy Szlovákiában épít gyárat, de végül a volt NDK-ban fekvő Lipcsét választotta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.