Miniszterelnökségi vizsgálat helikopterügyben?

A Miniszterelnökségen vizsgálatot szorgalmaznak amiatt, hogyan vett Honvédség használt, de korábban civil használatban lévő Mi-8-as helikoptereket közel hárommilliárd forintért - értesült a HVG.

A HVG meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Miniszterelnökségen vannak, akik vizsgálatot szorgalmaznak a hadsereg legutóbbi helikopterbeszerzése kapcsán. A lapot a Honvédelmi Minisztérium viszont úgy tájékoztatta, hogy annál a tárcánál nem indul vizsgálat amiatt, mert úgy költöttek el csaknem kétmilliárd forintot a három használt Mi-8-as megvásárlására, hogy nem volt közbeszerzés. 

Lapunk pár hete írta meg, hogy a beszerzésben a Honvédség partnere az a Solar nevű cég volt, amely kormányokon átívelően üzletel a sereggel, ám amelyet a Magyar Nemzet még a szocialista kormányok idején előszeretetettel támadott, baloldali kapcsolatai miatt. A Fidesz kormányra kerülése óta az ilyen kritikák megritkultak, majd meg is szűntek.

 A HVG-vel a Solar Kft.-nél azt közölték, hogy a helikopterek nem harcáaszati célra érkeztek, azokat a cég a jogszabályokat betartva vásárolta meg, majd "iparágnak megfelelő" haszonkulccsal értékesítette a Honvédség számára. A cég vezetője korábi nyilatkozataiban 5-10 százalékban számszerűsítette, mennyit szoktak keresni a hasonló üzleteken. 

Lapunk megkeresésére, amelyben arról érdeklődtünk, hogy a jelenlegi, ukrán-orosz konfliktus árnyékában nem problémás-e orosz haditechnológiát vásárolnia egy NATO-tagállamnak, a HM azt közölte: a vásárlással sem Európai Uniós, sem NATO előírást nem sértett a tárca. A gazdasági racionalitás okán a már rendszerben lévő és ismert technológia vásárlása volt indokolt, valamint a felajánlott konstrukció a már meglévő gépek felújítási költségeihez hasonlítva lényegesen kedvezőbb ajánlatnak bizonyult.

- A mostani vásárlással (a rendszerben lévő eszközpark bővítéseként) a honvédség a nemzeti helikopterképesség megteremtéséig zökkenőmentesen tudja biztosítani az alaprendeltetéséből fakadó feladatokat - írja a tárca.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.