Mindenki a mentőknek akar dolgozni

Kilencen indultak az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerére kiírt közbeszerzésen, amelynek az eredeti kiírás szerint az előminősítési szakaszban kell járnia – tudta meg a Népszabadság.

Mint korábban megírtuk, a mentésirányítás távközlési és informatikai rendszerét a mentőknél uniós forrásból, nettó 2,2 milliárd forintért modernizálnák. Lapunk információi szerint a pályázók között van a Sagemcom, a T-Sys­tems, az Enterprise-Bull, az Invitel, a Getronics, a Griffsoft, az Indra, a Net54 és a Zoll. A tenderkiírás szerint a megvalósítás határideje az idei év vége, ami nagyon szoros határidő, még akkor is, ha a közbeszerzés végeredménye az eredetileg tervezett időpontban megszületik.

A projekt végső lezárásának határidejét az érintett hatóságok jóváhagyásával 2013. jú­lius 31-ig tolhatják ki, információink­ szerint a döntés már meg is született, de azt még nem publikálták. Az eredetileg év végi kivitelezési határidőhöz képest ez a csúszás belefér, ám mivel az unió felé 2013 végéig pénzügyileg le kell zárni a tendert, a rendszerek kialakítására immár nincs több haladéka a hivatalos szerveknek. Az idő szűkére utal az is, hogy időközben megjelent a Belügyminisztérium hasonló tendere a rendőrség számára, ám ez a tender nettó 800 millió forintot szán a projektre.

Iparági forrásaink az eljárás előkészítéséről és eddigi lebonyolításáról elismerően szóltak, részben ezzel magyarázva a hasonló tendereken szokatlannak mondott, nagyszámú jelentkezőt. Igaz ugyanakkor az is, hogy az informatikai szektor szomjazza az uniós és állami forrásból megvalósuló projekteket, nem véletlenül repült rá mindenki a lehetőségre. Vagyis ez a közbeszerzés éles versenyt hoz majd, ami bizonyosan jó pozíció­ba hozza a megrendelőt.

Mint korábban megírtuk, a felhívás szerint 194 mentésirányítói professzionális munkahelyet alakítanának ki, amelyekhez a berendezéseket és a szoftvereket szerezné be az OMSZ. Amellett, hogy három vezetői munkahelyet alakítanának ki, a mentők gépjárműparkját intelligens fedélzeti terminálokkal és mentésirányítási kliensszoftverrel szerelnék fel. A mentőállomásokon további 260 munkahely kerülne kialakításra a kiírás szerint, valamint 20 aktívan üzemelő irányító központ és egy válságközpont létrehozását tervezik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.