galéria megtekintése

Kerülje ezeket a webáruházakat, különben futhat a pénze után!

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 28. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Most is működnek azok az elektronikai eszközökkel foglalkozó webáruházak, amelyeket a minap lefülelt áfacsalással gyanúsított cégek üzemeltettek. Érdemes ezeket messzire elkerülni, a megrendelésekből ugyanis már biztosan nem lesz semmi.

A cég az Ország Boltja 2014 nevű listán harmadik lett, karácsonykor még vígan rendeltek a vásárlók elektronikai cikkeket a Bemutatoterem.hu vagy az Expertelectro.hu oldalról, pár héttel később azonban azzal kellett szembesülniük, hogy hiába rendeltek egy komplett konyhai gépparkot, az hetek múltán sem érkezett meg.

A webáruházak még elérhetők
A webáruházak még elérhetők

Erről egy pórul járt vásárló a webáruház Facebook-oldalán írt segítséget kérve. Mivel a rendszer korábban megbízható volt, a vásárlók nyugodtan utalták előre a vételárat, az áru mindig megérkezett, egészen mostanáig.

 

Mivel a hatóság lefoglalta a teljes árukészletet, a vevők már futhatnak a pénzük után. Az adóhatóságnak nincs arra jogosultsága, hogy az oldalakat leállítsa, s mivel a cégvezetőknek pillanatnyilag egyéb bokros teendőik vannak, nem tudják kiírni az oldalra: az értékesítés átmenetileg szünetel.

A befuccsolt rendelést legfeljebb polgári peres úton lehet rendezni. Hasonló a helyzet a szervizbe adott áruval is – több panaszos arról számolt be, hogy a rossz fényképezőgépet és televíziót szervizbe adták, és senki sem ad felvilágosítást, megkapják-e azokat, vagy sem. A károk enyhítésére sok esély nincs, hiszen a 81 milliárd forint értékű áruforgalom generálta nagyjából 22 milliárd értékű be nem fizetett áfával szemben mindössze hárommilliárd forint értékű ingatlan vagyon és lefoglalt áru állítható szembe.

Lapunk kutatásából az derül ki, hogy a csalóhálózat két webáruház és öt cég köré épült. Az egyik az Expertelectro.hu, a másik a Bemutatorerem.hu. A weblap nem összekeverendő az Expert.hu oldallal, amelyet a ciprusi hátterű Expert Zrt. üzemeltet, s amely változatlanul működik és értékesít. Mint a cégtől megtudtuk, a nevek közti hasonlóság oka, hogy annak idején nem védették le az Expert nevet, s a konkurens is elkezdte azt használni.

Az áfacsaló csoport központi cége a hódmezővásárhelyi Bravotech Kft. volt, amelynek tulajdonosa az a Fekete Zoltán, aki alig egy éve a HVG-nek adott interjúban mutatta be „fantasztikusan” fejlődő cégét.

Akkor azt mondta, az ő és társa tulajdonában van az Electro-Quality Kft., amely a saját üzleteket üzemelteti, s szintén ebbe a körbe tartozik a Bemutatoterem.net Zrt. is – a társaság cégadataiból nem derül ki, hogy Feketének köze lenne hozzá, de a hivatkozott interjúban elismeri, hogy részben az övé. A Bemutatoterem.net-et a webáruház honlapja szerint az Ármátrix Kft. működteti.

Az Ármátrix mögött két magánszemély áll, a közös céges címek és webáruház mellett nincs kapcsolatuk a Bravotech köreivel, de az összefüggés elvitathatatlan. A csoportban még ott van egy komoly szereppel nem rendelkező cég is, az Expert Magyarország Kft. Ennek a Bravotech és a Bemutatoterem.net Zrt. a tulajdonosa, ám a 2013 szeptemberében alapított cég az indulás évében nem ért el bevételt.

Az alapítás azért érdekes, mert ezt megelőzően szállt ki Fekete Zoltán az Euronics Kft.-ből. A Vöröskő Kft. közleményben tudatta: az Euronics áruházai zavartalanul üzemelnek, az ügyben ők nem érintettek.

A NAV vizsgálata szerint 81 milliárd értékű árumozgást produkált a hálózat.

A Magyarországon beszerzett termékeket papíron kivitte Szlovákiába. A szervezethez tartozó szlovák cég továbbadta az árut a szintén a körhöz tartozó magyar vállalkozásoknak. Így a közösségi értékesítés alapján egyrészt visszaigényelték az áfát, másrészt az uniós beszerzés után már nem fizettek adót a láncolatban szereplő cégek. Mindeközben az áru valójában Magyarországon maradt, és a webáruházakban adták el azokat. Vagyis minden terméken 27 százalék hozamot értek el, ez a forgalom alapján 20 milliárdot meghaladó elcsalt áfa.

A csapatot azért volt nehéz elkapni, mert a hálózat egyes tagjai régen működő cégek, részben valódi forgalommal, ráadásul többen meg is szerezték a köztartozásmentes adózói státuszt. Vagyis azzal, hogy minden közvetlen adót megfizettek tisztességgel éveken át, lényegében rájuk sem bagózott a hatóság – ami normál esetben amúgy rendben van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.