galéria megtekintése

Mind a hat MNB-alapítvány leszerződött azzal a céggel, amelynél a Matolcsyhoz közel álló nő anyja dolgozik

24 komment


Baksa Roland

Mind a hat, a Matolcsy György vezette jegybank által létrehozott alapítvány megbízta munkával azt a könyveléssel is foglalkozó céget, amelyben alkalmazott Vajda Péterné, miként azt a 444.hu kiszúrta. Vajda Péterné az édesanyja annak a Vajda Zitának, akivel a jegybank hozta összefüggésbe Matolcsy György és Matolcsy Gyöngyi válását. Ráadásul három alapítványnak (PAGEO, PADMA, PADOC) maga Vajda Péterné nyújthatott könyvviteli szolgáltatást, illetve készítette el a 2014. évről szóló beszámolóját.

Az alapítványok nyilvánosságra hozott szerződéseiből kiderül az is, hogy azok mennyi pénzt fizetnek a Dokumat Kft.-nek. (Ennek a vállalkozásnak az alkalmazásában áll a Matolcsy Györgyhöz közel álló nő anyja). A megbízásokat javarészt még 2014-ben kötötték. Az alapítványok honlapjáról elérhető listában nincs nyoma annak, hogy ezek a rendszeres, folyamatos szolgáltatás igénybevételére irányuló megbízások véget értek volna, vagyis a Dokumat Kft. feltételezhetően még mindig végez könyvviteli szolgáltatást több alapítványnak is, így megilletheti a kikötött díj.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Négy alapítványtól rendszeres, havi díjra jogosult a Dokumat Kft., összesen bő 2,1 millió forintra havonta. A fennmaradó két alapítványtól adatkérőként Ferjancsics László, az Együtt és a váci lokálpatrióták önkormányzati képviselője szerezte meg az információt. Az egyiktől (PADS) egyszeri összeget kaphatott a cég (közel 650 ezer forint, még 2014-ben), egy másik alapítványtól pedig két és fél hónapra vonatkozó munkáért cserébe összesen közel 1,4 millió forintra számíthatott 2015-ben.

 

Pikáns, hogy az a PADI alapítvány bízta meg a két és fél hónapos időszakra munkával a Dokumatot, amelynek a kuratóriumában benne van Vajda Zita.

A Dokumat 2015-ben hozzávetőleg 27 millió forintot zsebelhetett be a jegybanki alapítványoktól. A teljes bevételének jelentős részét teszi ez ki: 2015-ben a Dokumat Kft. 62 millió forintos éves forgalmat mutathat fel, ebből 9,3 millió forint adózott eredményként meg is maradt. A korábbi évekhez képest ez jelentős előrelépés: a megelőző időszakban (a cégadatbázisban 2011-ig néztük vissza a számokat) 3,4 millió forintos veszteség és kis híján 6 milliós nyereség között ingadozott az eredmény.

Amint arról cikksorozatunk első részében beszámoltunk, Vajda Zita munkabére nemzetközi szakmai titkárként a jegybankban a havi bruttó 1,7 millió forintot, a nettó 1,1 millió forintot is meghaladta. Az idén május 2-án távozott az MNB-ből, de benne van az egyik jegybanki alapítvány, a PADI kuratóriumában, és az alapítvány cégében, a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt.-ben igazgatósági tag.

A kuratóriumi tagságért az alapító okirat alapján főszabály szerint havi bruttó 555 ezer forint illeti meg, de nem tudjuk, hogy ezt az összeget jelenleg felveszi-e (pénteken kerestük az alapítványt, de egyelőre nem kaptunk választ). Az MNB kommunikációs osztálya időközben azt válaszolta, hogy a jegybanki dolgozók a Pallasz-alapítványoknál végzett feladataikért nem kapnak juttatást, valamennyiük tiszteletdíját – így Vajda Zitáét is – jótékony célra fordítják.

Vajda Zita május óta nem dolgozik a jegybankban. Azt pedig továbbra sem tudni, hogy a Vízház Zrt.-ben betöltött feladatáért mennyi juttatást kap.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.