Milliószám verik már a kétszázas érméket

Megkezdődött a kétszázas érme tömeges gyártása - közölte a NOL-lal a Magyar Nemzeti Bank. A kétféle fémből álló érméből év végéig 71 millió készül, ebből 15,5 millió darabot már le is gyártott a Magyar Pénzverő Zrt. Az érmét először június közepén lehet majd kézbe venni.

A 200 forintos érme bimetál, azaz két eltérő, kívül sárga, belül ezüstszínű fém ötvözetéből készül. A külső (sárga) gyűrű összetevője: réz 75 százalék, cink 21 százalék, nikkel 4 százalék. Ugyanebből az ötvözetből készülnek 5 ill. 20 forintosaink. A belső (szürke) mag összetevője: réz 75 százalék, nikkel 25 százalék. Az érme a lakosság által megszavazott Lánchidat ábrázolja. A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd.

Az érme 2009. június 15-én kerül forgalomba, a kétszáz forintos bankjegy pedig 2009. november 15-éig még törvényes fizetőeszköz marad. A papírpénzről érmére váltás hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

 

 

Az új 200 forintos érméből 70 milliót vernek. Ennek kell kitartania az euró bevezetéséig
Az új 200 forintos érméből 70 milliót vernek. Ennek kell kitartania az euró bevezetéséig
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.