galéria megtekintése

Milliárdos profit Tiborcz István volt cégénél

3 komment


Varga G. Gábor

Kiváló éve volt a tavalyi Tiborcz István egykori cégének, árbevételét és nyereségét is sikerült megdupláznia. A közpénzből fizetett világítás-korszerűsítések piacvezető kivitelezőjének bevétele tavaly 3,5 milliárdról 7,6 milliárdra ugrott, miközben üzemi eredménye 490 millió forintról 1,1 milliárdra emelkedett.

Hogy ezek után csak 417 ezer forintos mérleg szerinti eredményről adott számot jelentésében a társaság, az annak köszönhető, hogy tulajdonosai az utolsó fillérig felvették az osztalékot: míg a 2014-es év után tavaly tavasszal még 490 millió forint ütötte a tulajdonosok markát, addig idén már alulról karcolták az egymilliárdot: 972 millió forintot utaltak a tulajdonosoknak – derül ki a cégbíróságra leadott papírokból.

Akinek még nem állna össze teljesen a matek, az jó, ha tudja: a cég elszámolt 130 millió forint rendkívüli veszteséget, befizetett 45 millió forintnyi adót, majd ezt követően határoztak a már említett osztalék kivételéről. Mindez csattanós válasz lehet azokra a „nyilvánvalóan politikai töltetű támadásokra”, amelyek szerint a vállalkozás pusztán annak köszönhette kiemelkedő sikereit a közbeszerzéseken, hogy – immár csak volt – tulajdonosa a miniszterelnök veje.

Hiszen látható, hogy annak ellenére is duplázott a vállalkozás, hogy Tiborcz István tavaly tavasszal a botrányok hatására kiszállt belőle, helyét pedig átvette a Várkert Bazár átépítésében is jeleskedő West Hungária Bau. A céget Paár Attila neve fémjelzi, aki a leggazdagabb magyarok listáján is szerepel. A hírek szerint az üzletember nem áll távol a miniszterelnöktől. A West Hungária több megbízást nyert el az elmúlt években, nemcsak a fővárosban, hanem Győrben is. Igaz, még 2009-ben, a Demszky-korszakban generálkivitelezője volt a korábban CET, ma pedig Bálna néven ismert Duna-parti kereskedelmi és szórakoztató-központnak.

 
Kiugró lett a tavalyi eredmény
Bús Csaba

Paár sportberkekben is ismert, szerepet vállal a Magyar Judo Szövetségben is. A cég másik ötvenszázalékos részét Erdei Bálint cége birtokolja, ezt illeti az osztalék másik fele. Erdei tulajdoni arányai Tiborcz István cégének kilépésével nem változtak. Az üzletember az MKB Bankot éveken át vezető Erdei Tamásnak a fia. Ezt a veszteséges bankot a magyar állam 2014 végén vette meg a német BayernLB-től, s annak sok milliárdba kerülő szanálását követően éppen most adják újra magántulajdonba, egy átláthatónak semmiképp nem nevezhető tulajdonosi szerkezetű csoport a vevő.

Hogy az Elios rendkívül sikeres évében mekkora szerepe van az új tulajdonosnak és mekkora a réginek, arra a nyilvános adatok nem adnak választ, erre utaló megjegyzés a társaság kiegészítő mellékletében sincs. Igaz, az lenne a szokatlan, ha lenne, mert az efféle információkat egyik cég sem szokta megosztani a „nagyközönséggel”.

Annyi viszont mindenképpen kiderül a számokból, hogy a cégnek volt 1,1 milliárd forint egyéb, tehát nem értékesítésből származó bevétele. Anyagra 4,1, szolgáltatásokra pedig 1,8 milliárd forintot fordított. Meglepő adat, hogy az eladott áruk beszerzési értéke soron mindössze 157 millió forint szerepel, ami csaknem hetvenmillió forinttal kevesebb, mint amennyit a feleakkora forgalmú 2014-ben költött a cég. Lehet, hogy a korábbi készleteiket is felhasználták 2015 során, de mindenképpen szembetűnő, hogy a cég bevételének és profitjának is igen kis részét teszik ki a megvásárolt anyagok. A cég még bérre és járulékokra is többet költött tavaly, mint továbbértékesített árukra. Amit részben magyaráz viszont a meglehetősen nagyarányú anyagköltség.

Ami a béreket illeti, a mérleg szerint 44 főt foglalkoztató cég bérre 156,5 millió forintot fizetett ki, húszmilliót egyéb személyi jellegű kifizetésekre fordított, 49 milliót pedig járulékokra. Ami pedig azt jelenti, hogy a cég dolgozói átlagosan bruttó 296 ezer forintot keresnek.

Megszüntetett nyomozás

Mint a Népszabadság is megírta korábban, 2014. február 25. és december 8. között 13 településen csaknem hárommilliárd forint értékű közbeszerzést nyert meg az akkor még Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios. Volt, ahol hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzésen választották ki, de arra is volt példa, hogy az Eliosnál 30 millió forinttal alacsonyabb árat kínáló pályázót kizárták egy hiányzó banki nyilatkozat miatt. Az LMP éléről most távozó Schiffer András, a Párbeszéd Magyarországért és Tényi István magánszemély feljelentései alapján már több mint egy évet nyomoztak a hatóságok, de csak egy szekszárdi ügyben találtak kisebb bűncselekményre utaló körülményt. Mivel az Elios győzelmei egy kaptafára születtek, Szekszárdon valamit elszúrhattak, ha a rendőrség bűncselekményre utaló körülményeket tárt fel. Igaz, a Népszabadság úgy tudja, nem nagy dologról van szó, egy mindösszesen 200 ezer forint kárértékű ügyet passzolt át a rendőrség az adóhatóságnak. Az LMP a nyomozások megszüntetése miatt panasszal élt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.