galéria megtekintése

Milliárdos felár az ósdi helikopterekért

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 09. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Dupla áron vásárolhatta a Magyar Honvédség azt a három, 25–28 éves helikoptert, amelyek április elején érkeztek Magyarországra. A piaci ár és a beszerzési ár között akár másfél milliárd forint is lehet a különbség. Felmerül az a kérdés is, hogy feltétlenül szükséges volt-e a közbeszerzés mellőzésével történt vásárlás.

Fontos nap volt április harmadika a Magyar Honvédség szolnoki helikopter-zászlóaljának életében. Ekkor szállt le ugyanis Kecskeméten egy Oroszországból érkező AN–124-es szállítógép, a gyomrában három idős, Mi–8-as helikopterrel. A gépeket azért vásárolta a honvédség, mert a katonák – üzemképes gép hiányában – nem tudtak mivel repülni, s e három helikopter csatasorba állításával legalább azt el lehetett érni, hogy a személyzet lerepülje velük a légijártasságuk megtartásához szükséges kötelező időt.

Katonák szállnak be egy MI-8 típusú helikopterbe a Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj helikopteres kiképzésén a Magyar Honvédség hajdúhadházi kiképzőbázisán. Rövid távú megoldást jelentenek
Katonák szállnak be egy MI-8 típusú helikopterbe a Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj helikopteres kiképzésén a Magyar Honvédség hajdúhadházi kiképzőbázisán. Rövid távú megoldást jelentenek
Oláh Tibor / MTI

A három helikopterért összesen 2,99 milliárd forintot fizettek. Piaci szakértőink és internetes kutatásaink alapján ez az összeg szembetűnően magas. Hasonló korú civil gépek már 1–2 millió dollárért – azaz mintegy félmilliárd forintért – beszerezhetők. Ráadásul egy, a Heti Válasz által a napokban nyilvánosságra hozott levélben Hende Csaba honvédelmi miniszter a választások előtt még arról tájékoztatta Kocsis Mátét, az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának akkori elnökét, hogy a gépekre darabonként 780 millió forintért kaptak ajánlatot. Hogy a 2,34 milliárdból hogy kerekedett 2,99 milliárd, azt kérdésünkre a HM nem kommentálta. Csak annyit írtak, hogy a jogszabályok értelmében nem kellett közbeszerzést kiírniuk. Arra sem válaszoltak, körülnéztek-e a piacon, mielőtt megállapodtak a hárommilliárdos vételárban.

 

A Magyar Honvédség a korábbi nyilatkozatok szerint a hirtelen a látókörükbe került gépekre csapott le. A sietséget részben az indokolhatta, hogy a meglévő, de katasztrofális műszaki állapotban lévő Mi–8-as és Mi–17-es flotta fenntartására és karbantartására szerződött céggel kapcsolatban problémák merültek föl. Az orosz Obonoprom nevű cégtől megrendelték a munkát, ám sokáig nem történt semmi, s az illetékesek még csak reményt sem láttak arra, hogy elkezdődik valami.

Ahogy fogalmaztak: „A szerződés végrehajtása nehézségekbe ütközött”. Ekkor került képbe a korábban szocialista kapcsolatai miatt a jobboldal által sokat bírált Solar Kft., amely kormányoktól függetlenül üzletelt már a honvédséggel. A cég vezetője a HVG-nek azt mondta, hogy a Solar az iparágban szokásos haszonkulccsal adta el a honvédségnek a gépeket. Hogy ez mennyi, azt nem árulta el.

Újdörögd: Mi–8 szállítóhelikopter a több száz főből álló Kfor-kontingens zárógyakorlatán. Hirtelen a látókörben
Újdörögd: Mi–8 szállítóhelikopter a több száz főből álló Kfor-kontingens zárógyakorlatán. Hirtelen a látókörben
Koszticsák Szilárd / MTI

Mindenesetre az eredetileg civil használatra gyártott, 25–28 éves, de nagyjavításon frissen átesett gépek rövid távú megoldást jelentenek: azokkal még nyolc évet vagy kétezer órát repülhetnek, mielőtt végleg ki kellene vonni őket a forgalomból. Forrásaink azonban figyelmeztetnek: mivel az orosz gyár ma már csak egyedi jogosítványokat ad nagyjavításokra, ezek a munkák igen költségesek lehetnek.

Azt a HM kérdésünkre nem részletezte, hol történt a nagyjavítás. Honvédségi ügyeket ismerő forrásainktól tudjuk, hogy a beszerzett gépek műszerezettsége meglehetősen átlagos, a transzpondert, a GPS-t és a rádiós magasságmérőt leszámítva megfelelnek a hetvenes évek műszaki színvonalának – ekkor állították tömegesen rendszerbe ezt a típust.

Rejtélyes vizsgálat a Miniszterelnökségen – Borbíró távozott, de mégis bejár?

Az először lapunk által feltárt ügylet kapcsán a HVG áprilisban azt írta, hogy a beszerzés miatt a Miniszterelnökségen belső vizsgálatot szorgalmaztak. Ezt senki nem cáfolta, ugyanakkor a Miniszterelnökség nem válaszolt kérdésünkre, hogy ez befejeződött-e, s ha igen, milyen eredménnyel. Mindenesetre még tavasszal, viharos gyorsasággal távozott a tárcától Borbíró Zoltán védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár. De a HM ügyeit ismerők szerint Borbíró máig rendszeres vendég a minisztériumban, ám az rejtély, hogy milyen minőségben.

A hárommilliárdos sürgős bevásárlás létjogosultságát ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy a napokban tartott hadgyakorlatokon ismét a levegőben volt néhány gép – köztük Mi–8-as és Mi–17-es típusok – a korábban földre kényszerült flottából. Hogy a helikopterek feltámadása azt jelenti-e, hogy az Obonoprom végül elkezdett dolgozni, azt egyelőre nem tudni. Az viszont tény, hogy a tárca és a kabinet máig adós a kormányzati helikoptertenderről szóló döntéssel és kiírással, annak ellenére, hogy azt még az idei országgyűlési választások előttre ígérték. (V. G. G.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.