Mélyütés a Tescónak

Minden eddiginél nagyobb sarcot vet ki a nagy áruházláncokra az Orbán-kormány. A kabinet tervei szerint a jelenlegi többszörösére nő a nagy- és kiskereskedelmi társaságok úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díja.
Drágulhat az élelmiszer
Drágulhat az élelmiszer
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Lapunk számítása szerint csak a legnagyobb, külföldi tulajdonú láncoktól összesen mintegy 21 milliárd forintot szedne be a kabinet, ebből aránytalanul a legtöbbet, több mint 12 milliárdot a Tescótól. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj most egységesen a cégek nettó élelmiszer-forgalmának egy ezreléke. A kormány ezt jövőre sávos rendszerrel váltaná fel: a nagy- és kiskereskedelmi cégek félmilliárd forint nettó árbevételig mentesülnek, míg e felett 50 milliárdig a jelenlegi 0,1 százalékot fizetik. Ötvenmilliárdos árbevétel felett viszont meredeken nő az elvonás mértéke, 50 milliárdonként egy-egy százalékkal kell többet fizetni. A 300 milliárdos forgalom feletti rész után – ebbe már egyedül a Tesco esik bele – hat százalék a díj.

A most bevezetendő adótétel kísértetiesen emlékeztet a 2010-ben bevezetett, majd 2012 végével megszűnt kiskereskedelmi válságadóra. A pluszteher miatt 2012-ben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, mondván: az elvonás diszkriminatív, az adó több mint 95 százalékát a külföldi tulajdonú láncok fizetik, míg a hazai kereskedelmi csoportokra, például a CBA-ra a széttagolt tulajdonosi szerkezet miatt csak elenyésző teher jutott – ugyanez a helyzet a mostani javaslattal is.

A kötelezettségszegési eljárást tavaly felfüggesztette az Európai Bizottság, mert a teher 2012 végével kifutott, illetve időközben az Európai Bíróság is állást foglalt. A luxembourgi testület úgy látta: egyes vállalkozások esetében egyértelműen hátrányos volt a magyar különadó, de a döntés nem zárta ki, hogy a teljes jogszabály diszkriminatív lehetett. Ehhez azonban további pereskedésre lett volna szükség, a láncok így inkább lenyelték a terhet, és elfogadták azt a kormányzati magyarázatot, hogy az éves szinten 30 milliárdos, a három év alatt összesen 90 milliárd forintnyi elvonás amolyan szükséges rossz volt.

A lapunk által megkeresett áruházláncoknál nem kommentálták a hírt. A Tescónál csak annyit közöltek, hogy egyelőre tanulmányozzák a törvényjavaslat szövegét. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a törvényjavaslat nyomán jövőre drágulhat az élelmiszer. A szövetség szerint az adó veszélyezteti azokat vállalásokat is, amelyeket a láncok a hazai élelmiszer-gazdaság fejlesztésére, a magyar élelmiszerek piacra jutásának segítése érdekében tettek. Ez annyit tesz, a láncok ezentúl aligha lesznek partnerek a kormány hús-, tej- és gyümölcságazatot segítő programjaiban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.