Mélyül a magyar recesszió, nő a munkanélküliség
Magas kockázatú gazdaságnak tekintik a piacok a magyart, amelynek támogatást jelenleg csak a külső kereslet nyújt, de az export bővülési üteme a tavalyi 8,4-ről 4,8 százalékra lassulhat idén. A belső kereslet, a fogyasztás, a beruházás azonban zuhan és a magánszektor hitelezése is hanyatlik. Ezt írja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a kedden kiadott előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében. Mint az elemzők kifejtik: a minimálbér 19 százalékos emelése után a munkaerőpiac gyengélkedik, a kiterjedt közmunkaprogramok ellenére is.
A gyenge árfolyam, a magas olajár és a közvetett adók növelése áremelkedéshez vezetett, ezért egyelőre nem lehet enyhíteni a jegybanki kamatpolitikán.
A 2010-es és a 2011-es költségvetési lazítás után a kormány elszánta magát a közpénzügyek megszilárdítására, hogy kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárásból, s hogy ne veszítsen el a kohéziós alapból származó uniós pénzeket, amelyek összege elérhette volna a GDP 0,5 százalékát. A kiadáscsökkentésen és megannyi bevételnövelő intézkedésen alapuló költségvetési kiigazítás nyilván rányomja bélyegét a gazdaság teljesítményére, de a büdzsé hiánya a GDP három százaléka alá csökkenhet – idén 2,5, jövőre 2,9 százalék lehet – s így elkerülhetőnek látszik az uniós büntetés.
Az OECD szakértői szerint a tranzakciós és telekommunikációs adó ellensúlyozza a korábbi átmeneti szektorális adók kiesését.
A munkanélküliség növekedését jósolják
A belföldi kereslet, a beruházások visszaesése nyomán a magyar gazdaság 1,5 százalékkal zsugorodhat ebben az évben, s jövőre 1,1 százalékkal bővülhet. A munkanélküliség tovább növekedhet, miközben az árnyomás csak lassan enyhül.
Ha sikerül megállapodni az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – az OECD előrejelzése arra épül, hogy igen –, akkor a második félévben 6,25 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat. Ha nem, akkor a bizonytalanság fokozódása nyomán a kockázati prémiumok felfelé tartó spirálba kerülnek, aminek következtében kételyek merülnek fel a költségvetési kiigazítás fenntarthatóságát illetően, nehezebbé válik az ország piaci finanszírozása, s a gyengülő árfolyam inflációs hatása is erőteljesen érvényesül.
Az OECD a márciusi országelemzésében még 0,6 százalékos visszaesést és három százalék feletti GDP-arányos deficitet feltételezett. Az Európai Bizottság nemrégiben csupán 0,3 százalékos lanyhulást jelzett előre 2012-re. A Széll Kálmán Terv 2.0 pedig 0,1 és 1,6 százalékos növekedést prognosztizált erre az évre és jövőre, igaz, az első negyedévi GDP-adat már érzékeltette, hogy ezek a várakozások légből kapottak. A recesszió mértéke még kirívóbb európai összehasonlításban, hiszen a német gazdaság – amely általában maga után képes húzni a magyart – 1,2 százalékkal idén is bővülhet.
A magyar gazdaság megroggyanása leginkább a spanyol és az olasz gazdaság gyenge teljesítményével vethető össze, ennél mélyebbre csak Portugália és Görögország süllyedhet. Közben a lengyel 2,9 százalékkal növekedik ebben az évben, a szlovák 2,6 százalékkal, s a cseh csupán 0,5 százalékkal esik vissza, de jövőre már 1,7 százalékra gyorsíthatja az ütemet.
Az euróövezetet lehagyja a világ
Az új világgazdasági jelentés is rámutat, hogy elválik egymástól az amerikai és az eurózóna teljesítménye. Az Egyesült Államok 2,4 és 2,6 százalékkal bővülhet 2012-ben és 2013-ban, míg az eurózóna összességében idén 0,1 százalékkal hanyatlik, jövőre 0,9 százalékkal növekedhet csupán. A japán gazdaság is lehagyja egyébként az eurózónát, de valamelyest lemarad az Egyesült Államok mögött. Az eurózónán belül is elválnak egymástól azonban az északi tagállamok és a déliek, pontosabban a többletet felhalmozó és a hiányokkal küzdő országok.
A válságot éppen a valutaövezeten belül megbomló egyensúly okozta. A jelenleg erősebbnek látszó gazdaságokat az export táplálta, a belső kereslet lanyha maradt, nem halmozódtak fel belső és külső adósságok, és a többletmegtakarítás a ma gyengébbnek mutatkozó államokba áramlott, ahol a belső kereslet élénkítette a gazdaságot, és a beérkező tőke serkentette a fogyasztást és a beruházásokat, gyakorta az ingatlanpiacon, növelve a magán- és az állami adósságokat.
A bérek elszakadtak a termelékenységtől, és rontották a versenyképességet. Az igazodás folyamata, ha lassan is, de halad. A fajlagos munkaerőköltség számos országban csökken, Németországban viszont emelkedik, ami serkentheti a keresletet. A bankok, a háztartások és az államok adósságcsökkentési kényszere miatt a kereslet egyelőre elégtelen, pedig a mérlegek méretének mérséklését az érintettek könnyebben elérthetnék növekedésbarát környezetben.
Az OECD ekként beszáll az új európai vitába. Elismeri, hogy szükség volt a fiskális szerződésre, amelynek végrehajtása az új szabályok sokasága és bonyolultsága miatt azonban nagy kihívás lesz a tagországok számára. De hozzáteszik az elemzők, hogy szükség lesz a növekedési megállapodásra is. Kezdetben közös kibocsátású kötvényekkel lehetne finanszírozni a bankok talpra állását, s ekként a hitelezés élénkítését, később ebből fejlődhetne ki az eurózóna szuverén kötvénye a közös adósságkezelés kialakítására. Az Európai Beruházási Bank feltőkésítése révén pedig nagyobb európai infrastrukturális fejlesztéseket lehetne megvalósítani. Az egységes piac tökéletesítésével is értékes növekedési források szabadíthatók fel, akárcsak az innováció serkentésével, az európai szabadalmi rendszer létrehozásával.
Még nem hagytuk magunk mögött a válságot
Az IMF véleményéhez közelítve az OECD is úgy értékeli a helyzetet, hogy a középtávú és hiteles fiskális kiigazítás végrehajtása a lényeg, nem feltétlenül az ígért mutatók mindenáron való teljesítése. Az Egyesült Államokban például kerülni kellene a tervezett deficitcsökkentés végrehajtását, mert az súlyos növekedési áldozattal járna. Az eurózónában pedig a többlettel rendelkező államoknak – főként Németországnak – is alkalmazkodniuk kellene, vagyis magasabb béreket és inflációt elfogadniuk, s élénkíteniük a belső keresletet. A hiánnyal küszködő államokban is hiba volna feladni az infrastruktúra, az oktatás vagy az egészségügy fejlesztését, s kerülni kellene a tőke- és munkajövedelmek erőteljesebb adóztatását, mert ezek a növekedést ássák alá.
A pénzügyi egyensúly a világgazdaságban is javul: Kína más növekedési pályára áll át, kereskedelmi többlete csökken. Ám általánosságban azt hangoztatja az OECD tanulmánya, ha a fejlett államok megelégednek a felduzzadt adósságok növekedésének a megállításával, akkor a válság előtti rossz egyensúlyi arányok újra kialakulhatnak.
A legfontosabb teendő azonban a bizalom helyreállítása lenne – írja bevezetőjében Pier Carlo Padoan, az OECD vezető közgazdásza. Öt évvel azután, hogy az amerikai ingatlanfinanszírozási piac meggyújtotta a pénzügyi bomba kanócát, semmiképpen sem jelenthető ki, hogy a krízist magunk mögött hagytuk. A fellendülés jelei tápláltak ugyan csalfa reményeket, majd mindannyiszor csalódást okoztak. Hibák, rossz döntések, az események jellegének fel nem ismerése kísérték a válságkezelés folyamatát.
A bizalomra – hangoztatja Pier Carlo Padoan – különösen nagy szükség lenne az eurózónában, ahol a krízis levezetésének együtt kell járnia a pénzügyi unió megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen intézmények létrehozásával. Ám közben a piaci stresszben lévő országok lakói úgy érzik, a válság terheit nem arányosan osztották el. Ezek a társadalmak tűrőképességük határára érkeztek. Valóságos veszély, hogy ördögi körbe kerülnek, egyre növekvő adóssággal, gyenge bankokkal, túlzott költségvetési kiigazítással és alacsony gazdasági növekedéssel. Ha ez az önmagát erősítő folyamat drámai politikai fejleményekbe torkollik, annak az eurózónán kívül is megérzik a hatását. Sürgős cselekvésre lenne szükség nemzeti és nemzetek feletti szinteken is.
A bizalom helyreállítását sürgette szenvedélyes nyilatkozatában Angel Gurria főtitkár is, aki szerint lenne elegendő pénz Görögország és a többiek megmentésére, ha a valutaövezetben nem az események mögött kullognának, s ha nem csak annyit tettek volna, amivel éppen elkerülhették az összeomlást. Az Európai Központi Bank nagyobb szerepvállalását és a kamat csökkentését sürgette. Ezzel lényegében elutasította azt a nézetet, hogy Görögországnak nincs más választása, mint kiválni az valutaövezetből. De megjegyezte: egyelőre hiányzik a kölcsönös bizalom, hogy az unió megindljon a fiskális integráció felé. S miközben a célt kitúzte, az odavezető útat nem jelölte ki. Elutasította Gurria azokat az érveket is, hogy például a közös eurókötvény bevezetése, a mélyebb integráció egyes országokban újra lehetővé tenné a fegyelmezetlen költségvetési politika folytatását. Ezen már régen túlvagyunk, mondta, a rengeteg új szabály és a piacok figyelme ezt az eshetőséget kizárja.
