galéria megtekintése

De miért kell a MÁV-nak több száz méter fókabél?

Nyelvi problémákkal küzdenek az ejtőernyősök a vasútnál. A politikai hátszéllel széket foglaló, vasutas körökben „MÁV-alkalmazott” néven illetett vezetők beszélhetnek akár két-három idegen nyelven is, gyakran éppen saját beosztottaik szavát nem értik. A kinevezéshez ugyanis nem jár szlengszótár.

Az újsütetű hivatalnokok többségének az még megy, hogy amikor a vasutas Szergejt emlegeti, nem a Pilisben máig harcoló szovjet katonáról, hanem egy dízelmozdonyról beszél. És a Csörgőről is tudják, hogy nem veszélyes kígyó. Sőt, az agitprop munka hajnalán állami luxusautó helyett még vasúton utazgató „szakpolitikusok” között akadhat, aki azt is tudja, hogy az ablakos vonat nem gördülő okmányiroda, hanem egyszerűen a személyvonat.

Feletteseikkel ellentétben ők azt is tudják, mi a bicikli
Feletteseikkel ellentétben ők azt is tudják, mi a kerékpár
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Elgondolkodtató, hogy a XXI. századi MÁV legmagasabb vezetői székében ült már olyasvalaki, aki a beszerzési listákat lapozgatva lepte meg közvetlen munkatársait. Miután azt olvasta az előtte fekvő papíron, hogy vállalata több száz kerékpárt vásárol, arról kérdezte a téma megtárgyalására összehívott értekezleten jelenlévőket: „Minek nekünk ennyi bicikli?” A sarki zöldségesnek még megbocsátható, ha nem tudja, hogy a vasúti kocsik egy tengelyből és annak végeire szilárdan rögzített két kerékből álló kerékpáron futnak, ugyanezt a tájékozatlanságot egy vezető beosztású vasutas már nem engedheti meg.

 

Ez ugyanis nemcsak vicces sztorikat szül. Nemrég a MÁV-Start Zrt. egyik újsütetű gépészeti vezetője egy vidéki karbantartó bázison a feletteseinek tetsző spórolás hajszolása során tett szakmai hozzáértését megkérdőjelező lépést, és a megtakarításokra koncentrálva egyetlen tollvonással lehúzta a beosztottai által összeállított alkatrészlistáról a mozdonyok karbantartásához rendelt hengerfejek felét, alaposan megakasztva a javításra váró vontató járművek szolgálatba küldését. A dízelmozdonyok tizenkét hengeres, V-elrendezésű motorjainak egyik hengersorára ugyanis az anyaglista sajátos rövidítése miatt csak késve, egy újabb beszerzés lebonyolítása után kerülhettek fel a működéshez nélkülözhetetlen hengerfejek.

Vasutasok történetei szerint a MÁV egyik javítóbázisán már a leltározás sem ment simán.

Az anyagok és alkatrészek jegyzékének ellenőrzésén dolgozó szakemberek sehogy sem értették, mit kezdenek a gépészek több száz méter fókabéllel.

Az ékezetes magyar karaktereket nem ismerő, kissé avítt számítógépes szoftver adatlapján ott állt feketén-fehéren: a raktárban hatalmas mennyiségű „fokabel" várja felhasználását. Kiderült, hogy a gépészek nem cuki állatok belső szerveiből, hanem főkábelből spájzoltak be.

Akadnak „MÁV-alkalmazottak” akik a legrosszabbra gondolnak, amikor azt hallják, a Keleti pályaudvar vasutasai a „kutyák alatt” akarnak valamit csinálni. Nekik újdonság lehet, hogy a hőskorban a fűtőház mellett, a Verseny utca felőli oldalon álló szénsurrantókat nevezték el a négylábúról, amelyek alatt aztán akár egész vonatokkal lehetett tolatgatni.

Az pedig végképp félreértésekre adhat okot, ha elterjed, hogy egy vasutas elverte a vonatot.

Biztos akadnának, akik azt hinnék, lóversenyfogadáson úszott el a jármű, de kár idegeskedni. Amikor ugyanis a vasutas elveri a vonatot, valójában késlelteti a szerelvényt.

Ezt még mindenki érti, de elverni mit jelent
Ezt még mindenki érti, de mit jelent elverni egy vonatot?
Teknős Miklós / Népszabadság

De alighanem sokan hitetlenkedve kapnak a menetrendkönyv után, ha megtudják, hogy hazánkban is közlekedik a TGV. Mielőtt azonban a francia szuperexpressz magyarországi megjelenésén keresztül bárki megpróbálná bizonyítani, hogy a MÁV jobban teljesít, eláruljuk: a „tézsévé” kifejezéssel a vasúttársaság Északi fűtőházában az olyan BDV motorvonatokat gúnyolják, amelyekben ideiglenesen a vezérlőkocsi helyén is csapott orrú motorkocsi dolgozik. Vagyis szupertechnikáról szó sincs.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.