Egymás torkának estek a fideszesek: adócsökkentés lett belőle

Zárótüzet vezényelt a Lázár János vezette Miniszterelnökség Gulyás Gergelyre, a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnökére. Gulyás korábban többször nyíltan bírálta a tárcát, amiért az olyan törvényjavaslatot nyomott át tavaly év végén az Országházon, amely rövid idő alatt több száz kisebb alkohol-nagykereskedő csődjét okozza, s ezzel együtt a teljes hazai tömény-nagykereskedelmet néhány – köztük nem egy kormányközeli – vállalkozás kezébe adja.
Gulyás Gergely és Lázár János a parlamentben
Gulyás Gergely és Lázár János a parlamentben
Soós Lajos / MTI

Gulyás kiállása, illetve a kiváltott felháborodás nyomán válaszul Lázárék most ellentámadásba mentek át: nemcsak a saját, ám Gulyás kompromisszumos javaslatát is visszavonják. A parlamentnek a héten benyújtott javaslattal pedig – vélhetőleg népszerűségjavítási céllal – a korábbi állapothoz képest is tíz százalékkal könnyítenének az alkoholos cégek terhein. A Lázár János és államtitkára, L. Simon László jegyezte módosítóban név szerint kipellengérezik a fiatal politikust, mondván: a „társadalom visszajelzéseiből” kiderült, hogy Gulyás Gergely által korábban javasolt adótételek csak „plusz bürokratikus terhet jelentettek volna a cégeknek”.

Amint arról beszámoltunk: az alkohol-nagykereskedő vállalkozásoknak eddig egységesen 22 millió forint jövedéki biztosítékot kellett letenniük az adóhatóságnál. A letét célja, hogy amennyiben egy cég valamilyen jövedéki bűncselekményt követ el, akkor ebből lehet levonni a bírság, illetve a kár összegét. Tavaly előbb a parlament ezt a biztosítékot 150 millióra emelte, ráadásul telephelyenként, amely a kisebb cégeknek – 80-100 vállalkozásnak – bízvást a végét jelentette volna. Majd Gulyás Gergely benyújtott egy kompromisszumos megoldást jelentő javaslatot, amely szerint bár emelkedik a jövedéki letét összege, de a forgalom alapján sávosan, így a kisebb vállalkozásokat kevésbé terheli, mint a nagyokat.

Csakhogy a javaslatot a zárószavazás előtt átírták a Miniszterelnökségen. Egy több száz oldalas „salátatörvény” egyik eldugott részeként a hatályba léptető rendelkezés dátumát 2016-ra módosították, az Országgyűlés pedig így szavazta meg azt. Ennek eredményeként az ital-nagykereskedő cégeknek egységesen 150 millió forint letétet kell letenniük, s ezt csak jövőre váltja fel az említett sávos rendszer.

A Miniszterelnökségről levezényelt becsúszószerelés nyomán Gulyás, majd a Fidesz-frakció is a nemtetszését fejezte ki, mire válaszul Lázárék közölték, hogy a Gulyás-féle sávos szabályozást sem támogatják, és inkább legyen minden úgy, ahogy korábban volt. Ám úgy tűnik, hogy időközben csavartak egyet az elképzelésen és könnyítettek is a cégek terhein: a benyújtott javaslat szerint az alkoholtermékeknél a jövedéki biztosíték egységesen 20 millió forintra csökken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.