Megújult másfél kilométer út a Hajdúságban! Kilencezer viszont nem

Felújítottak és korszerűsítettek majdnem 1400 méter önkormányzati utat Hajdúböszörményben. Nagy újság ez a Hajdúság legnagyobb városában, országosan azonban szinte semmit sem jelent. A többségében felújításra szoruló önkormányzati utak együttes hossza hazánkban 168 ezer kilométer.

Újabb vívmányról számolt be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM): Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár önkormányzati utak fejlesztését célzó beruházást adott át Hajdúböszörményben. Közel 400 millió forintból csaknem 1400 méter nagy forgalmú közút fejlesztése zárult le. Az Új Széchenyi Terv 330 millió forintos támogatásával felújították az útburkolatot és a közvilágítást, körforgalmat építettek, parkolókat alakítottak ki, valamint utcabútorokat telepítettek.

Attól függetlenül, hogy Magyarország végül rá van-e szorulva az IMF hitelére, vagy sem, hazánk nem gazdag ország: a közutak fejlesztésére ezért évtizedek óta rendre a kívánatosnál kevesebb pénz jut. Az állami és az önkormányzati közutak kezelői kénytelenek apró lépésekben haladni, vagy néha tolatni. Az NFM közleménye pedig jelzi, hogy a legkisebb lépés is hatalmas eredmény. Ha nem így lenne, a tárca államtitkára talán le sem utazott volna Hajdúböszörménybe.

Más kérdés, ki mit tart nagy eredménynek. Hajdúböszörmény 1400 méternyi, európaivá vált útja ugyanis bármennyire is fontos a helyieknek, országos viszonylatban szinte semmi. Érzékelteti ezt, hogy a magyar önkormányzatoknak összességében 167 ezer 939 kilométer közút üzemeltetéséről, fenntartásáról, fejlesztéséről kell gondoskodniuk. De a Völner Pál közreműködésével avatott méterek Hajdú-Bihar megye közlekedési helyzetén sem változtatnak. A megye önkormányzatai összesen 9145,5 kilométer - tehát nem méter! - úttal sáfárkodnak.

Az elért eredményt lekicsinyelni ezzel együtt nem szabad. Az NFM közlése szerint Völner Pál köszöntőjében ki is emelte: "a hajdúböszörményiek a beruházásnak köszönhetően szebb környezetben, biztonságosabb útszakaszokon közlekedhetnek, városuk élhetőbbé vált. A megújuló városkép, az infrastruktúra koncentrált fejlesztése a kistérségi központként működő település gazdasági és turisztikai vonzerejét is növeli."

Hasonlóan szívet melengető szavakat bizonyára az ország számos településén szívesen hallgatnának. A legtöbb helyen azonban államtitkárok csak elvétve, vagy átutazóban fordulnak meg, településük vonzerejét növelő fejlesztéseket pedig az önkormányzatok jelentős hányada csak nagyritkán adhat át.

Nem így Hajdúböszörmény! Itt ugyanis valamit jól csinálnak. Erre utal, hogy a városban 2007 és 2011 között 101 fejlesztés részesült összesen több mint 10,5 milliárd forint támogatásban. Ezek sorában 69 projekt, köztük a városi kerékpárút-hálózat fejlesztése vagy a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium új tornatermének építése, már meg is valósult. Az NFM közlése szerint a kormányváltást követően, 2010 júniusa óta 54 helyi fejlesztésre kötöttek szerződést, összesen 3,2 milliárd forint értékben.

Völner Pál segít Kövér Lászlónak átadni a Csepel-szigeti gerincutat január elején. Néhol a szalag is hosszabb a felújításnál
zigetszentmiklós, 2012. január 11. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára (b2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (k) a nemzetiszínű szalag átvágásával ünnepélyesen átadják a Csepel-szigeti gerincút új, M0-ás autóút és Lórév közötti szakaszát. Melletük Zsiga György, a COLAS ÚT Zrt. vezérigazgatója (b) és Orosz Ferenc, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója (j2) áll, Szigetszentmiklós határában.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.