Megszüntetné a kormányt Orbán Viktor – az autókban

Tesztpályát épít a kormány önvezető autóknak Zalaegerszegen – jelentette be Orbán Viktor kormányfő. Az ilyen járműipari szolgáltatások áfáját a kabinet jövőre 18, 2018-ban pedig 5 százalékra mérsékelné.
Járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen a kormány döntése értelmében – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Műegyetemen tartott, a Jövő autója című konferencián hatalmas beruházásnak mondta a zalai tesztpályaépítést, amihez hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében nem található.

A kormányfő azt mondta, a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. Arról is beszélt, hogy a kormány előtt egy olyan előterjesztés van, ami szerint az áfát az ilyen járműipari szolgáltatásoknál 27 százalékról 18 százalékra csökkentenék jövőre. Jelezte: a GDP-adatok függvényében 2018 januárjától 5 százalékra csökkentenék az áfát, ami szerinte komoly támogatást jelentene az iparágnak. Orbán Viktor szerint Magyarország a digitalizáció nyertese lehet a közép-európai térséggel együtt, ezért a régió országainak együttműködését szorgalmazta.

Meghatározó központja lehet Magyarország a közlekedési innovációnak, és ezen belül erős szerepet vállalhat az egyik legfontosabb területen, az önvezető járművek kutatás-fejlesztésében – mondta beszédében a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette: a most bekövetkező technológiai forradalom az autonóm, önvezető járművek széleskörű elterjedését fogja elhozni. Ez a folyamat nemcsak nagy technológiai kihívás, hanem óriási lehetőség is Magyarország műszaki fejlődésében, hogy a világ élvonalába emelkedhessen – tette hozzá.

Günther Oettinger, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja kiemelte: nagy a tét, a versenyképesség megőrzése forog kockán, ezért Európának élre kell állnia az ipar digitális átalakulásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.