Cipruson mégsem lesz off-shore mentés

A pénzük 60 százalékától biztosan elbúcsúzhatnak a ciprusi nagy betétesek, még akkor is, ha nem a bukásra ítélt, hanem a megmenteni hivatott bankban tartották a pénzüket. Csütörtökön a tervezett leépítések ellen lesz tüntetés a szigeten.

A megmenteni tervezett, legnagyobb ciprusi pénzintézet a Bank of Cyprus nagybetétesei is búcsut mondhatnak a százezer euró feletti ott tartott pénzük 60 százalékának - erősítette meg a Reuters beszámolója szerint a hirügynökség korábban már publikált információját a szigetország nemzeti bankja.

A hét elején még arról volt szó, hogy az elsőszámú bank nagybetétesei a százezer euró feletti betétük 30-40 százalékát veszítik csak el. Az már korábban is biztos volt, hogy a második legnagyobb szigetországi pénzintézet, a Laiki Bank megszűntetésével csak a biztosított betétek maradnak meg, a százezer euró feletti összegekből csak annyi térül meg, amennyi a felszámolás után, az eszközök értékesítésével megmarad. A szombaton kiadott új ciprusi rendeletből azonban kiderült, hogy a Bank of Cyprusnál se járnak sokkal jobban a betétesek. E szerint ugyanis a százezer euró feletti rész értékének 37,5 százalékát kapják meg a nagybetétesek bankrészvényben - a vagyonuk többi részétől pedig örökre búcsút vehetnek.

A Reuters szerint mindez világos jelzés arra, hogy a válságkezelést követően Ciprus már nem lehet off-shore pénzügyi központ, ami viszont felgyorsítja a sziget gazdasági hanyatlását. Elemzők korábban is úgy vélték: idén és jövőre 5-10 százalékkal eshet vissza a GDP a bevezetett intézkedések nyomán. "Európa nem hagyhatta volna, hogy ez a katasztrófa bekövetkezzen. Ciprus paradicsom volt, de most már maga a pokol" - mondta a hírügynökség beszámolója szerint Tryfonas Neokleous, Nicosia egyik belvárosi üzletének tulajdonosa. 

Az utcák a hétvégére megteltek, a sziget nyugodt - a banki munkavállalók szakszervezete azonban demonstrációt tervez csütörtökre, hogy tiltakozzék a várható elbocsátások, illetve a magánnyugdíj-megtakarítások tervezett megcsapolása ellen. Nincs azonban jele annak sem, hogy a pénzüket ott tartó külföldi betétesek megijedtek volna és tömegével próbálnák kimenteni vagyonukat. Erre lehetőségük sincs: az euró bevezetése óta példátlan módon korlátozták az országból kivihető valuta mennyiségét, ezer eurónál többet nem lehet átvinni a határon.

Az uniós tisztségviselők közben a nemzetközi pénzügyi világot igyekeznek nyugtatni afelől, hogy Ciprus nem lesz példa a görög, az olasz vagy a spanyol válságkezelésben, miután az eurócsoport elnöke Jeroen Dijsselbloem, ennek ellenkezőjét vetette fel. "Az eurocsoport úgy döntött, hogy a válságkezelésben a tulajdonosoknak és a hitelezőknek együtt kell kivenniük a részüket" - mondta. A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schaeuble azonban sietett leszögezni, hogy a betétek biztonságban vannak Európában. "Ciprus egyedi eset" - mondta a Bildnek.

Biztonsági őr vigyáz a Bank of Cyprus egyik bezárt fiókjára
A security guard stands in front of a branch of the Bank of Cyprus, a few hours before the reopening of the banks on the island, in Nicosia March 28, 2013. Cypriots banks reopen on Thursday with tight controls imposed on transactions to prevent a run on deposits after the government was forced to accept a stringent EU rescue package to prevent the country from going bankrupt. REUTERS/Yorgos Karahalis (CYPRUS - Tags: BUSINESS POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.